Indulhat a királyi séta
2009. október 8. 21:35 MTI
Székesfehérvár és Fejér megye közgyűlése szerdai együttes ülésén módosította a "Királyi séta-Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron" című kiemelt projekt végrehajtására vonatkozó konzorciumi együttműködési megállapodást, s ezzel elhárult az akadály a támogatási szerződés pénteki aláírása elől.
Korábban
A középkori királyi bazilika - az egykori koronázások és királyi temetkezések - romterületén megvalósuló méltó Nemzeti Emlékhely kialakítását, valamint a középkori Székesfehérvár részleteit bemutató makettvárost és egy királyi játszóparkot magába foglaló projekt 2007-ben 1,8 milliárd forintos európai uniós támogatást nyert. Abból 1 milliárd forint a hely történelmi jelentőségéhez méltó Nemzeti Emlékhely fejlesztésére szolgál.
Az arra vonatkozó terv már tavaly megkapta ugyan az építési engedélyt, de nem nyerte el az Országos Tervtanács támogatását, s a tervvel, főként annak az egykori bazilika 38 méter magas jelképes szelvényét bemutató építészeti jellel a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak és a város lakóinak is voltak fenntartásai. Ezért augusztusban építészeti ötletpályázatot írtak ki a "jobbítás lehetősége" végett.
A pályázatra eddig csaknem ötven pályamű érkezett. A borítékbontásra a támogatási szerződés aláírását követően kerül sor, majd a szakmai zsűri 72 órás munkával választja ki az emlékhely tervének átalakítására leginkább megfelelő pályamunkát. A terveket és a maketteket pedig azért, hogy a város lakói is megismerhessék azokat, a Csók István Képtárban kiállítják majd - mondta el a konzorciumi együttműködési szerződés módosításáról döntő együttes közgyűlési ülés után a város jegyzője.
Bóka Viktor tájékoztatása szerint az ötletpályázat kiírásánál figyelembe vették a Nemzeti Emlékhely már jogerős építési engedélyét, s a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghatározott mutatókat. A konzorciumi együttműködési megállapodás módosítása szerint a konzorcium vezetőjévé a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága Szent István Király Múzeumot választotta a két önkormányzat közgyűlése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.