Rossz helyen emlékeznek III. Richárd bukására
2009. október 1. 11:35 The Daily Telegraph
A brit történelem egyik leghíresebb csatájára egész mostanáig tévesen emlékeztek - számoltak be róla a régészek, akik több éves kutatás után találták meg az 1485-ben vívott, bosworthi csata eredeti helyszínét.
Korábban
A történelemrajongók egész mostanáig a Leicestershire-i Ambion Hillnél emlékeztek a rózsák háborúját lezáró, és a Tudorok uralkodását elhozó ütközetre. Ez volt az utolsó alkalom, hogy egy brit uralkodó csatatéren esett el, ahogy azt Shakespeare III. Richárd című darabjában is megörökítette.
Egy három évig tartó, kiterjedt kutatás azonban felderítette, hogy a valódi csatára a korábban gondolttól nagyjából két kilométerre kerülhetett sor. Ennek persze a helyiek nem örülnek, hiszen Ambion Hillnél az elmúlt években egy pazar látogatóközpontot húztak fel, és ott egy emlékmű is található; mindezt évente több ezren keresik fel. A kérdéssel kapcsolatban egyébként évek óta szakmai viták dúlnak: egy harmadik elmélet a mostaniaktól 15 kilométerre, Atherstone-ba helyezi az összecsapást, ahol a dokumentumok szerint Henrik csapatai az összecsapás előtt táboroztak.
Richard Knox, a Bosworth Battlefield szervezet vezetője szerint az ütközetet a mai Shenton, Stoke Golding és Dadlington települések területén vívták, ahogy azt 1990-ben már Peter Foss történész is állította. A régészek most mindezt egy kiterjedt, fémkeresős kutatással igazolták, amelynek során felfedezték azt a helyszínt, ahol a későbbi VII. Henrik serege megtámadta az ellenfelet. A kutatók szerint a tesztek biztosan kizárják, hogy csatát Ambion Hillnél vívták volna, és Knox szerint III. Richárd elestének emlékműve is rossz helyen áll. Bár arról nincs szó, hogy az emlékművet elköltöztetnék, ám lehetséges, hogy inkább egy újat is állítanak majd.
A kutatást az Örökségi Lottóalap egymillió fonttal támogatta, és egész mostanáig ez volt a legnagyobb hasonló csatatérkutató projekt Angliában. A részletes vizsgálatok eredményeit jövőre teszik majd közzé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap