Régészek vizsgálják a leendő víztározók területét
2009. szeptember 2. 19:25
Értékes leletekkel gazdagodtak a régészek az elmúlt időszakban a nagykunsági és a hanyi-tiszasülyi árapasztó tározó tervezett építési területén végzett feltáró munkák során - közölte a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VVKI).
Korábban
A nagykunsági vésztározó földmunkái tárgyi emlékekben rendkívül gazdag területet érintenek, mert a folyó egykori medre majdnem minden korszakban lakott volt. A jövő év közepéig összesen tizennyolc régészeti lelőhelyen végeznek további kisebb-nagyobb feltáró munkát a szakemberek.
Az ásatások kapcsán Ecsedy István régész arról számolt be, hogy az első lelőhelyen a honfoglalás kori sírok és bronzkori telepmaradványok feltárásával már befejezték a májusban megkezdett munkát. További öt helyen ezekben a hetekben tárnak fel újkőkori, rézkori, bronzkori és szarmata (római kori) teleprészleteket, temetkezési helyeket, gepida sírokat és egy avar temetőt az ELTE Régészeti Intézete és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumi Igazgatóság szakemberei. A feltárások a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) szervezésében, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság megbízásából folynak.
A további lelőhelyek kutatása szeptemberben kezdődik el és a próbaásatások után, ősz végére lehet pontosan látni a feltárandó területek nagyságát. A munka méreteit jelzi, hogy augusztus végéig tízhektáros területen távolították el a talajról a felső humuszréteget a kutatók.
A Közép-Tisza jobb partján, a hanyi-tiszasülyi árapasztó tározó területén ugyanakkor már be is fejeződtek a régészeti munkálatok. A szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársai, Tárnoki Judit és Csányi Marietta elmondták: a lelőhelyek mindegyike település volt, kisebb-nagyobb falvak és tanyák. Szakmai szempontból a legkorábbi magyar emlékek, a honfoglalás és az Árpád-kor időszakából származó leletek voltak a legizgalmasabbak, mert ebből a korból rendkívül kevés tárgyi emlék maradt az ország területén. A feltárt anyag feldolgozása, a tárgyak restaurálása után a szolnoki múzeum kamarakiállításon mutatja be a leleteket a nagyközönségnek.
A VVKI közleménye kitér arra, hogy a régészeti feltárások nem hátráltatják az árapasztó tározók kivitelezési munkáinak megkezdését. Várhatóan szeptember végén csaknem egyszerre indulhat meg a nagykunsági és a hanyi-tiszasülyi tározó építése. A nyár közepén átadott tiszaroffi tározóval együtt ez a két árvízszint-csökkentő beruházás együttesen 60-70 centiméteres vízszintcsökkentést lesz képes biztosítani a Tisza Kisköre és Csongrád közötti folyószakaszán, de árapasztó hatásuk még Szeged körzetében is eléri majd a 30 centimétert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.