A rómaiak aranyára bukkantak a pozsonyi várban
2009. augusztus 31. 14:06
A pozsonyi vár rekonstrukciója során a római korból származó, értékes kincseket fedeztek fel - számolt be róla a parameter.sk.
Korábban
A szakemberek a leginkább jelentősnek az északi terasznál talált aranyérméket, valamint a római kori falazatot és padlót tartják. Margaréta Musilová régésznő meglepődött a római kori falazaton, mivel senki nem gondolta volna, hogy ilyesmire bukkanhatnak a vár területén. Elmondása szerint körülbelül fél méter mélyen mozaikszerű, apró kövekből kirakott padlót fedeztek fel. A belső terekben pedig cserépdarabokat, amfórákat találtak, amelyről Musilová úgy nyilatkozott, csak a rómaiakhoz köthetőek.
Az ásasátok során üvegdarabok, valamint vas- és bronztárgyak is előkerültek a földből. "Még augusztus 11-én délelőtt bukkant az egyik brigádmunkás az első aranyérmére, egy arany sztratérra, amelyen szerepelt a Biatec felirat" - örvendezett Musilová. A lelet azért is fontos, mert Biatec felirattal látták el az első érméket, amelyeket a pozsonyi várerőd területén vertek. Az archeológusok az arany sztratéreken kívül tetradrachmára (pénzérme) is bukkantak.
Szerdán a leletek értékelésére egy bizottság is összeült. Musilová tolmácsolta osztrák kollégái véleményét, miszerint a legjelentősebb i.e első századi leletről van szó az Alpoktól északra. A pozsonyi Városi Műemlékvédelmi Hivatal vezetője, Ivo Štassel úgy véli: amennyiben bebizonyosodik, hogy egy kelta helységről van szó, római befolyással, megalapozottan folyamodhatnak újabb pénzügyi támogatáshoz, hiszen a lelet bemutatását és konzerválását is biztosítani kell.
A teljes cikk a Parameter oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap