Nem ismerjük az NDK-ba áttelepült nyugatnémetek sorsát
2009. augusztus 30. 17:38 MTI
Kereken félmillió nyugatnémet települt át az NDK-ba az államalapítás és a berlini fal ledöntése között eltelt négy évtized alatt - ezt derítette ki egy német történész hét év aprólékos kutatómunkájával.
Korábban
Bernd Stöver, a potsdami egyetem professzora, aki szerint a nyugatnémetek áttelepülése mind a mai napig afféle német-német tabutémának számít, egyebek között a titkosszolgálatok korábban zárt archívumaiban kutakodott. Munkájának eredményeiből kitűnik, hogy az ellentétes irányú migráció természetesen jóval nagyobb volt. 1950 és 1990 között a Német Demokratikus Köztársaság több mint 5,2 millió lakosa jutott át és települt le Nyugat-Németországban.
A történész adatai szerint a nyugatnémet "áttelepülők" kétharmada 15 és 25 év közötti férfi volt, s a legtöbben kisiparosként vagy kétkezi munkásként dolgoztak. A migráció történelmét tekintve azonban nem volt semmi különleges az esetükben, hiszen mint mindig, őket is elsősorban személyes helyzetük javítása, valamint a gazdasági-társadalmi biztonság ígérete motiválta - mondta Stöver Düsseldorfban kutatásainak eredményeit ismertetve.
A politikailag naiv nyugatnémeteket gyakran olyan szociális vívmányok ígérete csalogatta az NDK-ba, mint az alacsony lakbér vagy a biztos munkahely. Mások adósságok vagy várható bírósági ítéletek elől távoztak az NDK-ba, vagy éppen - miként Lothar Bisky, a német Baloldal pártjának vezetője - tanulmányaikat remélték itt folytatni. Kifejezetten politikai okok miatt csak kevesen hagyták el az NSZK-t. Ilyen volt például Wolf Biermann dalszerző, énekes, akit az NDK antifasiszta politikája vonzott.
Stöver kutatómunkája eredményeit a Menedék: az NDK (Zuflucht DDR) címmel megjelent könyvében összegezte. A szerző a Gerda Henkel alapítvány történelmi témájú sorozatában megjelent műben egyéni példákat is bemutat, így feleleveníti Bruno Winzer nyugatnémet őrnagy, Günter Guillaume Stasi-ügynök, Willy Brandt szövetségi kancellár volt titkára vagy éppen a körözött terrorista Inge Viett sorsát. (Viettről, a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció második nemzedékének a tagjáról, aki 1982-ben települt le az NDK-ban, és a Stasi segítségével új néven új életet kezdett, Volker Schlöndorff készített filmet A lövés utáni csend címmel.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Idén ősszel is megrendezik a Zsinagógák Hetét
- Önként vállalta a halált egy családapa helyett a ferences szerzetes Maximilian Maria Kolbe
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Októberig várja a látogatókat a magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás
- Szász Endre és Kondor Béla alkotásaival emlékeznek a holokauszt áldozataira Szombathelyen
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Szobrok és egy rózsafajta is őrzi Anne Frank emlékét Japánban
- Antonescu teljesen el akarta tüntetni a zsidóságot Romániából
- Egész életét az elesettek megsegítésének szentelte Sztehlo Gábor
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.