Téglamúzeum nyílt Székesfehérváron
2009. február 7. 13:41 MTI
Bélyeges és monogramos téglákból nyílt állandó megyei kiállítás pénteken Székesfehérváron, a régi Megyeháza pincéjében. A mintegy 800 darabos egyedülálló gyűjteményt Siklósi Gyula régészprofesszor állította össze. Több éves kutató- és gyűjtőmunkájának eredményeként a megye csaknem valamennyi településéről sikerült néhány téglát bemutatni.
Korábban
A megye számos helységében működött ugyanis téglaégető. Székesfehérváron, ahol a város szélén jó minőségű, téglakészítésre alkalmas agyagot bányásztak, már az 1700-as évek elején működtek téglaégetők, s még az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején is 17 helyen készültek az építőanyagok.
A bemutatott téglákon monogram jelzi, hogy melyik téglaégetőből kerültek ki. Ezek a jelzések sokat segítenek a régészeknek abban, hogy meghatározzák egy-egy épület, falmaradvány korát a téglagyárak ismert adatai alapján - mondta el Siklósi Gyula.
A tárlat a Babamúzeumnak is helyet adó régi Megyeháza pincéjében kapott helyet. A kiállított anyag még korántsem teljes, valamennyi összegyűjtött tégla bemutatására ugyanis nincs elegendő hely. A tervek szerint azonban, ha elkészül a Babamúzeumnak új otthont adó Hiemer-ház harmadik ütemének felújítása, a helyére költözhet a Fejér Megyei Múzeumok különleges állandó tárlataként a téglamúzeum.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap