Továbbra sem jelenhet meg a Mein Kampf
2009. augusztus 7. 10:37
Ismét fellángolt a vita Hitler fő művéről: egy németországi zsidó szervezet is jó ötletnek tartja, hogy egy olyan változat kerüljön a boltokba, amit akadémikusok kommentárjaival láttak el. A bajor kormányzat azonban továbbra is elzárkózott minden hasonló kísérlettől.
Korábban
A Németországi Zsidók Központi Tanácsának főtitkára szerdán arról beszélt a ZDF televíziónak, hogy jegyzetekkel ellátva ki kellene adni Adolf Hitler Mein Kampf című könyvét. Az AFP tudósítása szerint Stephan Kramer kiemelte: fontos lenne "akadémikusok kommentárjával" megjelentetni az írást. Mint fogalmazott: "az akadémiai és történelmi kritikával ellátott kiadványt minél előbb el kell készíteni, hogy ne a neonácik húzzanak hasznot a könyvből."
Németországban a II. világháború vége óta tilos kiadni Hitler könyvét, amelynek 2015-ben lejáró jogai egyébként Bajorországnál vannak. A tartomány azokat eredetileg 70 évre szerezte meg a náci diktátor 1945-ös halálakor. Korábban a bajor kutatási miniszter már javaslatot tett egy jól előkészített, kritikákkal, magyarázattal ellátott változat kiadására. Wolfgang Heubisch szerint ugyanis félő, ha ezt nem teszik meg, akkor a szélsőséges csoportok saját céljaikra használják föl, miután lejár Bajorország kiadói joga.
A bajor gazdasági minisztérium szóvivője, Horst Wolf szerint semmilyen szinten nem hajlandóak a szélsőjobb kezére játszani a kérdésben, így a könyv továbbra sem jelenhet meg, semmilyen formában. Emellett azért is lobbiznak a szövetségi kormányzatnál, hogy a könyv jogai ne csak 2015-ig, hanem mindörökre kerüljenek az ő tulajdonukba.
A Kortárs Történeti Intézet (IFZ) kutatói azonban továbbra is reménykednek: szerintük a tiltás jelen esetben is teljességgel felesleges, és azzal csak az érdeklődést fokozzák. Egy tudományos kiadás ugyanis mindörökre eloszlatná a könyvvel kapcsolatos félelmeket, és abban bebizonyíthatnák, hogy Hitler kiktől "kölcsönzött" egész bekezdéseket, és miként állította össze eredetinek nehezen nevezhető művét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.