Lengyel-ukrán adatbank a totalitárius rezsimek rémtetteiről
2009. augusztus 5. 11:41 MTI
Lengyelország és Ukrajna számítógépes adatbankot hoz létre a totalitárius rezsimek idején elkövetett bűncselekményekről, valamint a két ország közös történelmének rémtetteiről. Erről az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete írt alá megállapodást Kijevben.
Korábban
A felek által a közös adatbankba betárolandó dokumentumok egyebek közt feltárják a II. világháború idején az ukrán nacionalisták által lemészárolt lengyelek tragédiáját és a háború utáni Lengyelországban a szülőföldjükről más országrészekbe deportált ukránok hányattatásait. A rendszerbe betáplálják a kor titkosított dokumentumait, archivált anyagokat tárolnak el, és mindezekhez szabad hozzáférést biztosítanak főként a történészek, újságírók és diákok számára, akik így az eddigieknél objektívabban értékelhetik majd az 1917 és 1991 közötti korszakot.
Valentin Nalivajcsenko, az SZBU elnöke hangoztatta: a történelmi igazság feltárása nem egyszerű feladat, de a két ország illetékes intézményei az elmúlt években már számos nehézséget leküzdöttek a téren, hogy objektív látásmódot alakítsanak ki a két ország történelmének bonyolult és egymásnak ellentmondó fejezeteinek a feldolgozásakor. Janusz Kurtyka, a lengyel intézet vezetője szerint a megállapodás a dokumentumok és az archív anyagok cseréjén túl, segíti majd a lengyel-ukrán államközi kapcsolatok fejlesztését is. A várakozások szerint a közös adatbank jelentősen hozzájárul majd a Volinyban történt véres események és az úgynevezett Wisla-művelet tisztázásához.
A volinyi területet 1939 szeptemberében a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében csatolták el Lengyelországtól, és a Szovjetunióhoz került. A terület korábban jelentős létszámú lengyel lakosságának nagy részét deportálták. A németek 1942 folyamán csaknem teljesen kiirtották a zsidó lakosságot, a megmaradt lengyeleket pedig - a becslések 100 ezer főt - a nacionalista Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) mészárolta le. A háború befejezés után két évvel a lengyel kommunista hatóságok hadserege a Wisla-művelet keretében, hogy letörjék az ukrán ellenállást, mintegy 200 ezer ukránt telepített át erőszakkal Délkelet-Lengyelországból az úgynevezett visszaszerzett északi és északnyugati területekre. Az UPA számos harcosát megkínozták vagy kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.