Haditornára várják az egri vár civil csillagait
2009. augusztus 3. 20:26 MTI
A Dobó István Vármúzeumnak az a célja, hogy a jövőben a hazai hagyományőrző és haditornacsoportok egyfajta szellemi központjává váljék - jelentette ki a múzeum tudományos munkatársa hétfőn Egerben.
Korábban
Ennek érdekében augusztus 8-án és 9-én immár második alkalommal rendezik meg Civil csillagok elnevezéssel a hazai hagyományőrző és haditornacsoportok minősítő fesztiválját - közölte sajtótájékoztatón Király Júlia. A benevezett húsz csapat arany, ezüst és bronz minősítést nyerhet a szakemberekből álló zsűri döntése alapján - tette hozzá.
Mint elmondta: augusztus 8-án látványos menettel indul a program. A csapatok a belvároson keresztül felvonulnak a várba. Itt először az úgynevezett mustrára kerül sor, ahol a 10 tagú, történészekből, hadtörténészekből és muzeológusokból álló zsűri azt vizsgálja, hogy mennyire korhű a csapatok öltözéke és fegyverzete. Ezt követően íjászatban, dárdavetésben és vívásban mérik össze tudásukat a hagyományőrzők - mondta a történész.
A második napon szellemi vetélkedőt rendeznek a résztvevők számára, illetve valamennyi csapatnak be kell mutatnia egy életképet, vagyis az általuk képviselt korba ágyazott egyfaja színielőadást - ismertette a programot a muzeológus. A résztvevők a három nap folyamán, már péntek estétől sátrakban laknak a várban, vagyis úgy fognak élni, mint ahogy az általuk megjelenített korban éltek a harcosok - fűzte hozzá.
Közlése szerint a végső cél egyfajta minősítő- és továbbképző rendszer kiépítése. Terveik között ugyanis szerepel, hogy évente kétszer tudományos konferenciát rendezzenek a hagyományőrző haditorna-egyesületek számára, illetve közzé kívánják tenni a csoportok minősítését. Az erről szóló értesítést megküldik az önkormányzatok és programszervező irodák számára is. A vármúzeum a honfoglalás és a Rákóczi-szabadságharc közötti időszakok csapatainak minősítését vállalja - mondta Király Júlia.
A sajtótájékoztatón bemutatták az egri vár megújult honlapját is, amely a www.egrivar.hu címen érhető el. A gazdag képanyag mellett a honlap legfőbb újdonsága egy körpanoráma, amelynek segítségével a weboldal látogatói virtuális sétát tehetnek a várban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.