Gabonakör jelzi a maja apokalipszist
2009. július 16. 08:34 The Daily Telegraph
Egy közel 100 méter átmérőjű, ősi maja szimbólumot ábrázoló, és egyesek szerint a közelgő világvégét szimbolizáló gabonakör jelent meg a múlt héten az angliai Silbury Hillhez közeli mezőn.
Korábban
A hatalmas, maja fejéket ábrázoló minta a legrégibb, európai ember alkotta domb közelében jelent meg. A gabonakörök fotózásával és katalogizálásával foglalkozó közösség szerint a misztikus jelkép az 5126 éves maja naptár végét szimbolizálja, amely 2012. december 21-én következik majd el.
Szerintük a jelkép mintegy figyelmeztetésként jelent meg, amely arra emlékeztet, hogy hatalmas változások várhatók ezen a napon. Ezt eleveníti majd fel Roland Emmerich rendező legújabb, 2012 című világvége-mozija is, amelyet még az idén bemutatnak majd.
Nem ez az első ilyen gabonaalakzat Angliában: júniusban például egy 120 méteres, lángokból újjászülető főnix jelent meg Yatesbury mellett. A hívők szerint a hasonló mintákat a földönkívüliek, vagy a természeti erők alakítják ki, míg kritikusaik szerint pont ők készítették el ezeket a mintákat: ennek hogyanját és mikéntjét a legtöbb esetben azonban nem tudják megmagyarázni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap