Helyreállították a Debreceni Egyetem főépületének ólomüveg ablakát
2009. június 17. 15:20 MTI
Helyreállították a Debreceni Egyetem főépületének egyik nagy ólomüveg ablakát, amely a második világháborús bombázások idején megsemmisült. Három éven belül mind az öt ólomüveg ablak eredeti formájában lesz látható.
Korábban
Az egykori magyar királyság középcímere, Debrecen városának Isten bárányát ábrázoló emblémája, valamint a Református Kollégium képe is díszíti a Debreceni Egyetem aulájának a második világháború során elpusztult ólomüvegét, amelyet eredeti formájában állítottak helyre.
A műalkotáson felül a Szent Korona országainak jelképeiből egyesített magyar királysági középcímer látható a pajzstartó angyalokkal, alul a Református Kollégium képe és az egyetem egykori névadójának, Tisza Istvánnak családi címere. A festett műalkotás hűen megőrizte és ötvözte a Debreceni Egyetem és a cívisváros múltját.
Az 1930-as évek neves üvegfestője, Róth Miksa által tervezett üvegablak felújítását Vincze László nyugalmazott rektori titkár kezdeményezte, aki vázlatok és fekete-fehér fényképek alapján rekonstruálta a műtárgyat. Az ablak helyreállítását Velledits Lajos, a Magyar Restaurátorkamara alelnöke irányította.
Az egyetem vezetősége három éven belül a további négy üvegablak felújítását is befejezi, amellyel az épület 2012-ben egykori pompájában ünnepelheti megnyitásának 70., illetve az egyetem törvényi felállításának 100. évfordulóját - szerepel az intézmény közleményében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.