Német randevú a Balaton partján
2009. június 2. 14:10 MTI
A Collegium Hungaricumban a hét végén tartották az október 1-én nyíló "történelmi" kiállítás főpróbáját. A tervezett kiállítás "Német egység a Balatonnál" (Deutsche Einheit - Balaton) címmel a 60-as, 70-es és 80-as éveket idézi fel, azokat az időket, amikor a magyar tenger partja volt az akkori kelet- és nyugatnémetek egyetlen találkozóhelye, s ily módon a hírhedt berlini fal leomlásához, illetve a német egység helyreállításához vezető történelmi út első állomása.
Korábban
Nem véletlen, hogy a kulturális intézet a rendezvényt a "falbontás" 20. évfordulójához, azaz november 9-hez időzítette, ahhoz az időponthoz, amikor egész Németország a 20. évvel ezelőtt történtekre emlékezik.
A főpróbán a kiállításra kerülő képeslapokból, s egyéb, a kelet- és nyugatnémetek hajdani levelezéseiből, fotókból és filmekből, s más dokumentumokból kaptak ízelítőt az odalátogatók, köztük egy drezdai hölgy, Christine Fischwasser és hajdani münsteri barátnője, Brigitte Maudern, akik 1978 nyarán Balatonföldváron ismerkedtek meg, s azóta tartják a barátságot.
A kulturális intézet munkatársainak, s a kiállítás előkészítőinek több száz olyan képeslapot sikerült összegyűjteniük, amelyeket a rendszerváltozás előtti években, sőt évtizedekben a Balaton partján nyaraló egykori NDK-sok, illetve nyugatnémetek küldtek az otthon maradt családtagoknak, a barátoknak, s Szárszón, Szemesen, Lellén vagy Földváron barátságot kötve később egymásnak is.
A hajdani keletnémetek által írt - s a rendezvényen felolvasott - képeslapok valóban arról tanúskodtak, amire a 60. év felé közeledő drezdai nő emlékezett, azaz arra, hogy többségük számára a Balaton akkoriban valóban a Riviérát jelentette. Szépségével, kényelmével, nyitottságával, a palacsintával és a paprikával, a borral és a gulyással, az egész légkörrel, s nem utolsósorban a lehetőséggel, hogy a Balaton partján kettészakított német családok, egymástól elszakított barátok - ha csak napokra, vagy hetekre is - találkozhattak, s megbeszélhették a következő találkozót.
Persze ez sem volt egyszerű, mert az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma a Balatonra is "betette a lábát", s ügynökei a legrafináltabb módszerekkel igyekeztek ellenőrizni NDK-s honfitársaik szándékait, s kapcsolatait. Ami szintén szerves része lesz a Collegium Hungaricumban nyíló kiállításnak, mert - mint a szervezők elmondták - a Stasi felettébb aktív volt a magyar tenger mellett, s erre vonatkozóan is több hiteles dokumentumot sikerült összegyűjteni.
És hogy a két barátnő, Christine Fischwassernek és Brigitte Maudernnek mit is jelentett a Balaton? A német egység számukra jelképesen már 1989, illetve 1990 előtt megvalósult. Nem véletlen, hogy a berlini fal leomlásáig a magyar tenger partján még négy alkalommal találkoztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.