Mesterséges zátony lesz a második világháborús hajóból
2009. május 28. 12:23 MTI
A világ második legnagyobb mesterséges zátonyává válik az a hajó, amelyet az amerikai légierő utoljára rakéták és űrhajók szállítására használt.
Korábban
Helyi idő szerint szerda délelőtt tíz órakor, miután a hajó mindkét oldalán sorban rögzített robbanóanyagot a szakértők működésbe hozták, két perc alatt elsüllyedt a kiszolgált Hoyt S. Vandenberg.
A helyiek reményei szerint a Florida legdélibb csücskétől, Key Westtől mintegy 11 kilométerre megszületett mesterséges zátony népszerűvé válik: halakat, velük együtt horgászokat és búvárokat egyaránt vonz majd. A környékbeli természetes zátonyokat is tehermentesíti, egyúttal növeli a turistaforgalmat. A hivatalnokok és üzletemberek abban reménykednek, hogy a hajó végső nyughelyén a tengeri környezetet és a válság által megtépázott helyi gazdaság fellendülését egyaránt szolgálja.
A nagyszabású, ám gyors művelet után a 17 ezer tonnás, 159 méter hosszú második világháborús szállítóhajó 43 méter mélyre, a tengerfenék homokjáig süllyedt. A General Hoyt S. Vanderberg 1944-ben került vízre, akkor még Harry Taylor néven. A háborús ereklyét az Egyesült Államok légiereje a hidegháború időszakában felbocsátott szovjet rakéták nyomkövetésére is használta.
"A búvárok kedvelik a roncsokat, a halak kedvelik a roncsokat" - mondta Sheri Lohr nyugdíjas búvárbolt-tulajdonos, a 6 millió dolláros (1,2 milliárd forint) Vandenberg-elsüllyesztési projekt résztvevője. A művelet előtt a hajót megtisztították olyan szennyezőanyagoktól, mint az azbeszt, vezetékek, festék és más, potenciálisan mérgező anyagok, melyek ártalmasak lehetnének a tengeri ökológiára.
2006-ban az amerikai haditengerészet a Mexikói-öbölben süllyesztette el az Oriskany elnevezésű nyugdíjazott repülőgéphordozót. A 271 méteres, 32 ezer tonnás anyahajó, amely egyebek közt a koreai és vietnámi háború veteránja volt, a legnagyobb mesterséges zátony lett.
A Vandenberg-akció részleteiről a www.bigshipwrecks.com oldalon is olvashatunk részleteket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap