Elsüllyesztik a régészek a hajóroncsot
2009. május 15. 10:50 Kovács Olivér
A kiszáradás és így a pusztulás megakadályozása miatt ismét víz alá kerül az a hajóroncs, amelyre még januárban bukkantak a Dunában. Az eddig megtalált legkorábbi, 17. századi roncs a dorogi tóban kapott - remélhetőleg nem végső - nyughelyet.
Korábban
A hajómaradványra még az év elején bukkantak mederkotrás során Solt térségében – mondta el Tóth János Attila, búvárrégész. Mire a helyszínre értek a szakemberek, a körülbelül 20 méter hosszú fahajó felét már a partra emelték, a másik felére pedig kavicságyat borítottak a munkások.
„Az évgyűrűk vizsgálata során kiderült, hogy 1615 táján, a török hódoltság korában készült a hajó, vagyis a legkorábbi, eddig megtalált ilyen maradvány” – tette hozzá Tóth János Attila. A szakember szerint azonban nem csak a kora miatt kuriózum: az épen maradt részeken jó tanulmányozhatók a korabeli – eddig teljességgel nem ismert – hajóépítés részletei is.
A vízből kiemelt fa azonban konzerválás nélkül hamar károsodik. A maradványokat eddig Bölcskén, egy segítőkész vállalkozás telephelyén tárolták, a napokban azonban a dorogi tóhoz szállították, ahol elsüllyesztették azokat. „Nem volt más választásunk, hiszen mindenképp el akartuk kerülni, hogy a lelet megsemmisüljön” – mondta a búvárrégész, hozzátéve: a kiszáradt deszkák egy része nem süllyedt el, csak akkor merülnek alá, ha megszívják magukat vízzel. Ezután fogják a hajóroncsot a tóban a kiszemelt helyre vontatni.
A dorogi tó a honi búvárélet egyik központja, így nem kell attól tartani, hogy a roncsnak baja esne. S mivel itt található az ország egyetlen búvármúzeuma is, az azt meglátogatók a későbbiekben a hajómaradványt is megcsodálhatják.
További részletek
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap