A bronzkori ember a mocsaras vidékeket is belakta
2009. május 18. 08:56 MTI
Bár a szakemberek mindeddig úgy vélték, hogy a bronzkorban a mocsaras vidéken nem tudtak megtelepedni az emberek, egy fiatalember csontváza, kutyakoponya és cserépedények, amelyeket Hollandia északi részén, Enkhuizen közelében találtak a régészek, azt bizonyítják, hogy a terület 3000 évvel ezelőtt is lakott volt.
Korábban
A hathektáros területen ez év januárjában egy építkezés kapcsán kezdődtek az ásatások, az 1 millió eurós (287 millió forintos) költséggel elvégzett feltárások május végén fejeződnek be.
Ezek alapján derült ki, hogy i.e. 1000 körül a vizenyős talaj, az elmocsarasodás jelentette a fő problémát a kor emberének, aki a térségben kívánt letelepedni. A bronzkori ember azonban megtalálta a megoldást, a régészek által felfedezett öt egykori ház helyét vízelvezető árok veszi körül. A helyi lakosság állattenyésztéssel és gabonatermesztéssel foglalkozott, de a hal sem hiányzott étrendjéből.
A helyszín érdekessége, hogy a leletekre mindössze 40 centiméter mélységben bukkantak a régészek, annak ellenére, hogy időközben háromezer év telt el. Hollandia más részén a régészeti leletek általában sokkal mélyebben találhatók az árvizeknek köszönhetően, amelyek ott hagyták a hordalékot. Enkhuizen térségében is voltak árvizek, míg a 14. században fel nem épült az első védőgát. Ettől fogva a terület nem került többé víz alá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.