Politikai célokat szolgál a jeruzsálemi régészeti park
2009. május 11. 16:08 MTI
Az izraeli kormány egy zsidó szervezet állítása szerint azt tervezi, hogy parkok, turistaútvonalak és régészeti látványosságok sorát építi ki a vitatott hovatartozású Kelet-Jeruzsálemben, tartósan megváltoztatva annak képét és megszilárdítva a terület feletti izraeli uralmat.
Korábban
A jeruzsálemi együttélésért fellépő Ir Amim egyesület egy - állítása szerint kiszivárgott - kormányzati jelentésre hivatkozva vasárnap számolt be az izraeli vezetés terveiről, egy nappal az előtt, hogy XVI. Benedek pápa hétfőn első látogatására érkezett Jeruzsálembe.
Az egyesület állítása szerint az izraeli vezetés egy 2005-ös kormánydöntés alapján nyolc évre szóló ambiciózus tervet szőtt kelet-jeruzsálemi fejlesztésekre. A 2013-ban befejezni tervezett munkálatok drámai mértékben megváltoztatnák a "szent medencét": az óvárosban és körülötte található "érzékeny területet", amelyen a zsidó, a keresztény és a muzulmán vallás számára szent helyek találhatók.
A szervezet, amely közlése szerint egy kormányhivataltól kapott a fejlesztésre vonatkozó, 2008 végén keltezett jelentést, hozzátette: kilenc park épülne a szóban forgó területen, valamint sétányok, zarándokoknak kijelölt útvonalak, régészeti leleteket bemutató helyek és turistaközpontok létesülnének. Az egyesület évi 18 millió dollárra becsülte mindezek létrehozásának költségét.
Az Ir Amim azzal vádolta az izraeli kormányt, hogy a terv nagy részét eltitkolta a nyilvánosság elől, nem kérte ki a városban élő keresztények és muzulmánok véleményét, nem egyeztetett az egyházakkal vagy a muzulmán javakat kezelő palesztin szervezettel, a Vakffal, és nem hagyott lehetőséget arra sem, hogy a közvélemény kifejezze ellenvetéseit. Az izraeli kormányzati tisztségviselők nem erősítették meg sem a terv részleteit, sem a költségeit.
A pápai látogatás mindazonáltal ismét ráirányíthatja a figyelmet a Kelet-Jeruzsálemmel kapcsolatos vitára: a zsidó állam az 1967-es arab-izraeli háborúban foglalta el a területet - beleértve az óvárost -, majd később bekebelezte azt, amit a nemzetközi közösség azonban nem ismer el. A palesztinok remélt független államuk fővárosává szeretnék megtenni Kelet-Jeruzsálemet. A várossal kapcsolatos, egymást kizáró igények az izraeli-palesztin konfliktus talán legnehezebben megoldható részét képezik.
A Benjámin Netanjahu vezette új izraeli kormány eddig nem támogatta a palesztin állam létrehozását, jóllehet az a térséggel kapcsolatos nyugati politika sarokköve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap