A képzelet szülöttei lehetnek az esszénusok
2009. március 18. 13:29 MTI
Az esszénusok a képzelet szülöttei - állítja egy izraeli kutató, aki szerint a holt-tengeri tekercseket Jeruzsálemben élő papok írták.
Korábban
Az első holt-tengeri tekercseket 1947-ben fedezte fel egy barlangban egy fiatal beduin pásztor, aki elbitangolt birkáit kereste. A i.e. 250 és i.sz. 70 közötti időből származó 930 tekercset - több mint 15 ezer bőr- és papiruszdarabon - 1947 és 1956 között találták 11 barlangban a holt-tenger nyugati partján. A legismertebbek közülük a kumráni tekercsek, amelyek egy ősi település romjai közelében, Hirbet Kumránban kerültek elő, Jerikótól 15 kilométerre délre. A tekercsek felfedezése, amelyek a judaizmusba, s a kereszténység kezdeteibe engednek bepillantást, a 20. század egyik legjelentősebb régészeti szenzációjának számított.
A kutatók többsége meggyőződéssel vallja, hogy a tekercseket az esszénusok, a zsidók aszketikus életmódot folytató zárt közössége írta. A feltételezések szerint az esszénusok némelyike két évezreddel ezelőtt Kumrában, a Holt-tenger közelében élt, ahol a tekercsekre leltek. A "rebellis" kutatók egyik irányzata szerint a tekercseknek semmi köze sincs az esszénusokhoz, mások szerint az esszénusok nem éltek Kumránban.
Rachel Elior, aki a zsidó miszticizmus kutatására szakosodott a jeruzsálemi Héber Egyetemen, ennél tovább ment, azt állítva, hogy az esszénusok csupán a képzelet szülöttei. Miután egy évtizedet szentelt a 930 holt-tengeri dokumentum elolvasásának, Rachel Elior biztos abban, hogy a tekercseket papok egy csoportja írta. Az "esszénus" szó sehol sem szerepel a tekercsekben, ugyanakkor némely szövegben a szerzők "papokként, Zadok fiaiként" azonosítják magukat. Mivel Zadok főpap volt Dávid és Salamon uralkodása alatt, ez egy prominens papi családra utal, amelyet az i.e. 2. században távolítottak el a Szentély vezetéséből.
"Bármely elfogulatlan olvasó számára világos, hogy ezek a szövegek papoktól származnak. Miért hisszük, hogy az esszénusok írták a tekercseket, amikor a szerzők papokként, Zadok fiaiként definiálják magukat?" - tette fel a kérdést Rachel Elior.
Sőt mi több, ha abban az időben létezett volna a zsidóknak egy olyan több ezres közössége, amely egészen más vallási előírásokhoz tartotta magát, mint a judaizmus fő irányzata, róluk feltétlenül említést tettek volna a korabeli zsidó szövegek. Ám ilyen említések nincsenek. Az esszénusokról származó információ három korabeli, az i.sz. 1. században élt történetírótól - Alexandriai Philóntól, az idősebb Pliniustól, valamint Josephus Flaviustól származik.
Utóbbi Jószéf ben Matitjáhuként látta meg a napvilágot Jeruzsálemben, s bár kezdetben csatlakozott a 66-ban kitört Róma elleni felkeléshez, hamarosan átállt az ellenség oldalára. E három történetíró beszámolóiban szereplő információ a képzelet szüleménye, s sokszor egymástól is "kölcsönözték" az adatokat - állítja a kutató. "Fél évszázadon keresztül a tudósok téves irányban kutattak" - emelte ki Rachel Elior, aki az áprilisban megjelenő héber nyelvű könyvében ismerteti elméletét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.