Félezer éves a magyar vízjelkészítés
2009. május 9. 10:17 MTI
A magyar vízjelkészítés 500 éves múltjának legszebb és legritkább vízjeleit mutatja be Pelbárt Jenő festő- és grafikusművész Fedezzük fel a vízjelek világát! című kiállításán, amely pénteken nyílt meg Budapest Főváros Levéltárában.
Korábban
A művész elmondta, hogy már 40 éve folyik a kutatás a magyar vízjelek után, tavaly óta a Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság keretei között. A tíz legnagyobb magyar intézetben, köztük az Országos Levéltárban, az Országos Széchényi Könyvtárban, az Esztergomi Érseki Levéltárban és a Pécsi levéltárban kutatnak. 500 év alatt 120 ezer vízjel gyűlt össze a 190 magyar papírmalom és papírgyár legérdekesebb jeleiből.
Eddig mintegy 20 ezer vízjelet rekonstruáltak, s a pénteken megnyílt kiállításon félezer vízjelet mutatnak be. A vízjelpaletta igen széles, a monogramvízjelektől a név-, felirat-, és szimbólumvízjeleken át a családi, városi és állami címerekig sokféle forma és alakzat előfordul - mondta el Pelbárt Jenő.
A 18. századi papírok rejtik a kor leghíresebb magyar papír-nagykereskedőjének, a budai Kapellner Jánosnak a saját kereskedői címervízjeleit. Több egykori történelmi magyar papírmalom, köztük Nagyszlabos, Poprád, Diósgyőr merített papírjaiból is láthatnak korai, ritka vízjeleket. A papírgyárak közül Zágráb, Péterfalva és Hermanec különleges technikával készült, préselt vízjeleit csodálhatják meg az érdeklődők.
Pelbárt Jenő elmondta, hogy digitális magyar vízjeladatbankon dolgoznak és 2010-re, amikor a magyar papírhasználat 700 éves évfordulója lesz, az interneten bárki megnézheti majd az eddig rekonstruált mintegy 20 ezer vízjelet.
A magyar vízjelkiállítás augusztus 7-ig tart nyitva a XIII. kerület Teve utca 3-5. alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.