Nem látogathatják külföldiek a kínai kémmúzeumot
2009. május 4. 08:47 MTI
A kínai titkosszolgálatok munkáját bemutató kémmúzeum nyílt a kelet-kínai Nankingban (Nanjing). A több mint nyolc évtized hírszerzési eszközeit felvonultató tárlatra külföldieknek tilos a bemenet.
Korábban
A Csiangszu (Jiangsu) Tartományi Állambiztonsági Oktatóközpontot, azaz a kémmúzeumot április közepén nyitották meg a nagyközönség előtt. A kínai média beszámolójában a még "mindenki számára nyitott" kiállítást biztonsági okokra hivatkozva külföldiek nem tekinthetik meg. "Az ilyen kényes, titkosszolgálatokkal kapcsolatos információkat nem akarjuk közszemlére tenni a külföldiek előtt" - nyilatkozta a múzeum igazgatója.
A csúcstechnológiás - műholdas technológiát és számítógépes hálózatokat használó - titkosszolgálatok korában az igazgató magyarázata kissé furcsának hathat egy olyan tárlaton, ahol négy teremben a kínai biztonsági szolgálatok eszközei 1927-től kezdve láthatók. Ebben az évben szakadt szét a Kuomintang (Nemzeti Párt), és Mao Ce-tung követőivel ekkor indított harcot a kommunista rendszer megteremtése érdekében a nemzeti erők ellen.
A vitrinekben egyebek közt töltőtollnak álcázott pisztolyok, mikrofont rejtő zsebszámológépek, telefonok lehallgatáshoz használt eszközök, titkos dokumentumok és azok elrejtésére szolgáló üreges pénzérmék, kártyapaklinak álcázott térképek és ügynökuniformisok láthatók. A Soutch China Morning Post angol nyelvű hongkongi napilap riportere sajtóigazolványának felmutatásával sem jutott tovább a múzeum bejáratánál, ahol fényes réztábla figyelmeztet: belépés csak a Kínai Népköztársaság állampolgárainak. Egy másik tábla a látogatókat a helyes viselkedésre - a köpködés, lökdösődés, kiabálás, dohányzás, és a szemetelés mellőzésére - emlékezteti.
Csi úr, a központ bejáratát felügyelő civil ruhás biztonsági őr, aki óvatosságból csak a vezetéknevét volt hajlandó elárulni, elmondta, hogy már volt szerencséje megtekinteni a tárlatot, de nem látott semmi olyat, ami igazán különleges lett volna. A kijáratnál egy vidám hölgycsapatnak végül sikerült egy kis fényt derítenie a rejtélyre. "A terem közepén a földgömb óriási modelljét lehet szemügyre venni, a mennyezeten pedig a csillagos égre hasonlító festmény látható" - mondta egy turista.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.