Történeti Pantheonban a Balaton kutatói
2009. április 19. 13:19 MTI
Tudósok, művészek és közéleti személyiségek arcképei és életrajzai láthatók-olvashatók a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban, a szombaton megnyitott Balaton Történeti Pantheonban.
Korábban
Az arcképcsarnok Hadnagy Károly Balaton-kutató kezdeményezésére, az általa 2007-ben megjelentetett hasonló témájú kötet alapján jött létre, az ötletet a kastélymúzeum igazgatója karolta fel. Czoma László a megnyitón ennek kapcsán elmondta: a múzeum egyik célja az, hogy mindig látható legyen olyan kiállítás, amely a tóhoz kapcsolódik, így ezzel a tárlattal a Balaton nagyjainak szellemisége előtt tisztelegnek.
Hadnagy Károly úgy fogalmazott a szombati megnyitón, hogy a világon ez az első olyan arcképcsarnok, amely egy édesvizű tó tudósait, művészeit, kutatóit bemutatja. Suchman Tamás - aki a Balaton Fejlesztési Tanács elnökeként elsőként írta alá a Balaton Történeti Pantheon alapító okiratát - úgy fogalmazott: a szélesebb közönség valószínűleg nem is ismeri, kik voltak azok, akik a tó megismeréséért és megőrzéséért maradandót tettek. Ennek a múltnak a bemutatása ugyanakkor elősegítheti a Balaton megújulását, hogy a tó "reneszánszával" újabb évszázadokra értékessé váljék ez a vidék.
A pantheon létrejöttét 70 alapító, köztük hivatalok, szakmai és civil szervezetek, önkormányzatok segítették. Az egykori lovardában, a jelenlegi Hintómúzeumban három helyiségben csaknem száz portré kapott helyet, olyan írók, költők, muzsikusok, kutatók, politikusok vagy éppen nagybirtokosok arcképei, akik az elmúlt 250 évben maradandót tettek a tó érdekében. A falakon mások mellett Széchenyi, Kossuth vagy a Festeticsek több generációjának képein kívül látható például Illyés Gyula, Jókai Mór, a muzsika világából Kálmán Imre és Ferencsik János portréja, akik mindannyian kedvelői, őrzői és bemutatói voltak a Balaton szépségeinek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.