Sírkamrában festették meg az ősi orvosokat
2009. április 20. 08:11 MTI
Ősi kínai orvoslási módszerek láthatók egy ezeréves kínai sírkamra falfestményén Senhszi (Shaanxi) tartományban. A Hancseng (Hancheng) külvárosában felfedezett sírkamra a Song-dinasztia (960-1279) korából származik.
Korábban
Bár a Song-dinasztia korából származó falfestmények nem mennek ritkaságszámba, első ízben bukkantak olyanra, amely a tradicionális kínai orvoslást ábrázolja. A négy négyzetméteres freskón egy széken ülő férfi, vélhetően a sírkamra "gazdája" látható, a mellette lévő asztalon pedig edények és üvegcsék sorakoznak. Két másik férfi az asztal mellett foglal helyet - egyikük két, gyógyfüvekkel teli tasakot tart, míg kollégája a receptkönyvet bújja.
"A füvek elnevezése mindmáig olvasható a tasakokon és a papírokon. Úgy gondoljuk, hogy a ház ura megbetegedett, s egyszerre két orvos készíti számára a medicinákat" - vélekedet Szan Pingcsün (Sun Bingjun), a Senhszi tartományi régészeti intézet kutatója, aki kollégáival vizsgálta a freskót. A faliképen nyolc szorgoskodó szolga is látható - egyesek még az utasításokra várnak, míg mások a gyógyszereket készítik. Akad olyan is, aki egy tálat és egy csészét tart, míg kollégái a tűzhelyen a gyógyfőzetet készítik.
A sírkamra falát további két freskó díszíti: az egyiken egy 17 tagú operatársulat előadása látható, míg a másik a nirvánát, a buddhista vallás legmagasabb boldogságának állapotát ábrázolja. "Ezek a falfestmények azt sugallják, hogy a sírkamra tulajdonosa buddhista volt, s szeretett szerepelni" - vélekedett Pingcsün.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.