2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Gazdát keres a királynő kalózának otthona

2009. április 14. 12:23 The Daily Telegraph, MTI

Kétmillió fontért (645 millió Ft) árulják Sir Francis Drake, a Királynő Kalóza (1543-1596) egykori házát.

A középkori épület az egykori bucklandi ciszterci apátság földjein áll a dél-angliai Devon grófságban. Miután a Rómával szakító VIII. Henrik király (1491-1547) parancsára feloszlatták az angliai szerzetesrendeket, Drake megvásárolta az apátságot kalandos hajóútjain szerzett zsákmányából.

Drake családja 1946-ig birtokolta a házat, amely akkor egy nyugalmazott tengerésztiszt birtokába került. Ő aztán szintén eladta a brit történelmi örökség felett őrködő National Trustnak. A birtokhoz, ameyet a Savills ingatlancég árul, 6,5 hektáros kert és rét, továbbá két falusi ház és egy középkori torony tartozik.

A vakmerőségéről híres hajós, aki - miközben körülhajózta a Földet - I. Erzsébet királynő hallgatólagos egyetértésével kalózakciókat hajtott végre a rivális spanyol hajók ellen, majd 1588-ban az angol flotta egyik parancsnoka volt a spanyol Nagy Armada elleni döntő tengeri ütközetben. Leglátványosabb tettét azonban egy évvel korábban hajtotta végre, amikor fényes nappal bevonult hajóival a legnagyobb spanyol kikötőbe, Cádizba és megsemmisítette a spanyol flotta nagy részét.

Nem meglepő tehát, hogy II. Fülöp király 20 arany vérdíjat tűzött ki a „Sárkány” (Drake) fejére. Élete utolsó éveiben is folytatta kalandozásait, végül 1596-ban egy újabb spanyolok elleni csata közben halt meg vérhasban Panama partjai közelében. Drake-et Nagy-Britanniában a mai napig nemzeti hősként tisztelik, míg Spanyolország számára örökre „kalóz” marad.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár