Őseink több hullámban érkezhettek Afrikából
2009. március 27. 13:46 MTI
Több hullámban vándoroltak ki a modern ember ősei az afrikai kontinensről - erre a következtetésre jutott egy ausztriai kutatócsoport, amely eredményeit az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) jelentette meg.
Korábban
Már korábban is számos tudományos feltevés született arról, hogy mikor és pontosan hogyan zajlott az a migráció, amelynek során az emberelődök benépesítették a többi kontinenst.
A Gerhard Weber paleoantropológus által vezetett Virtual Anthropology nevű kutatócsoport a korai modern ember, a Neander-völgyi és a még korábban élt Homo erectus koponyáiró készített összesen kétszáz háromdimenziós digitális modellt, majd ezeket a számítógépen ötszáz mérési pont alapján összehasonlította. A kutatók meglepetésére az derült ki, "hogy a korai modern ember koponyái sokkal inkább különböznek egymástól, mint a két korábbi emberelődéi" - mondta Gerard Weber.
Weber és kollégái ebből arra következtetnek, hogy az Afrikából származó korai modern ember egynél több populációja lehetett a mai ember őse. "Egyetlen kivándorlási hullám helyett az elmúlt százötvenezer év alatt több ilyen hullám indulhatott útjára Afrikából" - állítja Weber. Lehetséges, hogy ezek során nem csupán a Közel-Keleten át vezető utat választották, hanem a Gibraltári-szoroson is átkeltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.