Múzeumok Mindenkinek
2009. március 11. 09:15 MTI
Beindult a Múzeumok Mindenkinek Program, amelynek megvalósításához 438 millió forint EU-támogatással ötszáz múzeumpedagógust képeznek ki 2013-ig a szentendrei skanzenben működő Múzeumi Oktatási Képzési Központ koordinálásával - közölte a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója kedden Szentendrén.
Korábban
Cseri Miklós a támogatási szerződés aláírása alkalmával tartott ünnepségen elmondta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló koncepció alapján, az unió törekvéseivel összhangban olyan kompetencia alapú képzést vezetnek be az iskolai oktatásban, amelyben a pedagógusok a tárgyi tudás mellett különösen nagy hangsúlyt fektetnek a képességek kibontakozására, a kreativitás fejlesztésére.
A program törekvése, hogy a gyerekek egy tartalmas, izgalmas óra emlékével távozzanak az ország múzeumaiból, azzal az érzéssel, hogy "oda még vissza kell menni újabb ismeretekért". Mint elhangzott, a tapasztalatok szerint ha jól felkészült szakpedagógusok segítik a múzeumi tárgyak szemügyre vételét, az növeli a tanulás hatásfokát. Az iskolán kívüli foglakozások hozzájárulnak a gyerekek kommunikációs képességének kibontakozásához, a csoportmunka erősítéséhez is.
A program keretében a skanzen oktatási központjában már meg is kezdődött az első 15 leendő múzeumpedagógus felkészítése. Az itt továbbképzett szakemberek a múzeumok és az iskolák közötti kapcsolatok erősítését, a szórakoztatva tanulni, tanulva szórakozni elv megvalósulását segítik elő - hangsúlyozta a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A „dolgozó nép” ellenségévé kiáltotta ki a kulákokat Rákosi Mátyás
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap