Titkos kölcsönnel finanszírozták a svédek a nácikat
2009. március 2. 10:51
A kutatók számára is meglepetést okoztak azok a korábban szigorúan titkos, a svéd gazdasági minisztériumból előkerült iratok, amelyek alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy az ország 1941-ben a gazdasági miniszter, Ernst Wigforss jóváhagyásával nyújtott bankkölcsönt a náci Németországnak, és tette lehetővé a további hajóépítéseket a Harmadik Birodalom számára.
Korábban
A korábban ismeretlen dokumentumokat Krister Wahlbäck történész és Bo Hammarlund levéltáros fedezték fel, és azokból minden kétséget kizáróan rajzolódik ki a náciknak nyújtott bankkölcsön története. A pénzügyi segítséggel a Harmadik Birodalom felé irányuló exportot növelték volna. A dokumentumok egyben árnyalják a 30 évvel ezelőtt elhunyt Wigforss politikai tevékenységének történetét is. A férfi ugyanis a mai napig kitüntetett helyen szerepel a szociáldemokrata párt történetében: ő volt a fő kritikusa pártjuk miniszterelnökének, Per Albin Hanssonnak, aki átengedte az országon a németeket, lehetővé téve Norvégia lerohanását.
A most felfedezett, 1941 áprilisában kelt levelek szerint, amelyeket hivatalosan soha nem iktattak, Wigforss is reálpolitikus volt. Az iromány egy korábbi beszélgetést örökített meg, amely arról szólt, hogy a svédek azért nyújtanának hitelt a németeknek, hogy azok kifizethessék az országtól megrendelt szolgáltatásokat és árukat. Ehhez azonban állami hozzájárulásra volt szükség.
A levelet megtaláló kutatók szerint egy ilyen döntéshez a kabinet minden tagjának jóváhagyására is szükség lett volna, ám ennek semmilyen nyomát nem találták. Az ügy rejtélyeit talán a Riskbank vezetője, Ivar Rooth naplója oldhatja fel, aki megörökítette, hogy a svéd külügyminisztérium komolyan aggodalmát fejezte ki az ügyben, mert szerintük a kölcsönnel akár a háború folytatását is elősegíthetik. Másrészt attól is tartottak, hogy a németek nem fogják törleszteni a háborús erőfeszítéseikhez nélkülözhetetlen fémek és termékek ellenértékét.
A kölcsön erodálta a svéd semlegesség látszatát - érvelnek a történészek, ugyanis ezzel, bár csak áttételesen, de a német háborús törekvéseket segítették, hiszen a hajógyárak ennek következtében onthatták a német haditengerészet számára készített hajókat. Az ország történetének második világháborús fejezete a mai napig titkokat rejt, és nagyon fontos lenne megismerni az egyéni tetteket is - érvelt Wahlbäck és Hammarlund.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.