Állampolgárságot kaphatnak a megszállók törvénytelen gyermekei
2009. február 25. 11:01 The Daily Telegraph
Németország hivatalosan is állampolgárságot ajánlott annak a több tízezer, második világháború alatt született gyereknek, akik megszálló hadseregük katonáitól születtek Franciaországban, és később nagyon sok szenvedést éltek át származásuk miatt.
Korábban
A lépéssel a "Boche-ok fattyai" szenvedését ismernék el, akiket sokszor egész életükben kiközösített a francia társadalom. A német belügyminisztérium szerint „ez egy szimbolikus lépés a múlt hibáinak jóvátételére, amivel a ma 60-es éveiben járó korosztályt szeretnék valamilyen szinten kárpótolni”. Elmondásuk szerint a francia és német külügyminisztérium régóta dolgozik a kérdés rendezésén. Ez azonban nem lesz automatikus, azaz minden esetben egyénileg bírálják majd el a kérelmeket, ám a tervek szerint mindet el is fogadhatják.
A történészek szerint 1941-45 között 200 ezren születtek Franciaországban a magányos, unatkozó nők, és a megszálló hadsereg tagjai közötti viszonyokból. A náci faji törvények miatt, amelyek a franciákkal kötött házasságot az árja norvég vagy holland nőkkel ellentétben nem tette lehetővé, ezeket a kapcsolatokat mindig titokban folytatták, és azok a legtöbb esetben hirtelen értek véget.
A háború után aztán ezek a nők, és gyerekeik a poklok poklát járták meg: a németellenes hullámban a kollaboránsok fejét leborotválták, és sokszor nyilvánosan alázták meg őket, illetve voltak, akiket börtönbe is zártak. A gyerekek sorsa még kegyetlenebb volt: úgy kellett felnőniük, hogy minden lehetséges szinten egyfolytában származásukért hibáztatták őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.