Hibás a francia állam a zsidók deportálásában
2009. február 17. 08:22 MTI
Elismerte a francia állam felelősségét a zsidók 1940 utáni deportálásában a legfőbb francia közigazgatási intézmény, az Államtanács.
Bár 1995-ben Jacques Chirac volt francia államfő már elismerte a francia állam, nevezetesen a megszálló Németországgal kollaboráló Vichy-kormány felelősségét a 75 ezer franciaországi zsidó halálában a holokauszt idején, az Államtanács most először mondta ki ezt egyértelműen. A legfőbb közigazgatási bíróság ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a deportáltaknak és családjaiknak okozott esetleges károkat 1945 óta az állam már különböző intézkedésekkel megtérítette.
A legfőbb közigazgatási bíróság, amely jogszabály-véleményező szervként a nemzetgyűlésben megszavazott törvényeket és a kormány rendeleteit is véleményezi, a párizsi közizgatási bíróság megkeresésére foglalt állást a kérdésben. A bíróság annak a keresetnek a véleményezését kérte az Államtanácstól, amelyben egy volt deportált lánya Auschwitzban elpusztult apjára hivatkozva követel kártérítést a francia államtól. A felperes a holokauszt idején a saját sérelmére elkövetett tettekért is kér anyagi és erkölcsi kártérítést.
A konkrét esetről az Államtanács nem kívánt állást foglalni, s azt visszautalta az illetékes párizsi bíróság hatáskörébe. Azt viszont kimondta, hogy a francia államot felelősség terheli olyan, nem közvetlenül a megszálló (Németország) által megkövetelt cselekményekért, amelyek a Vichy-kormány által zsidónak tekintett személyek deportálásához vezettek. A közlemény konkrétan említi azokat a letartóztatásokat, internálásokat, tranzittáborokba küldött konvojokat, amelyek a deportálás első állomását jelentették a megsemmisítő táborok felé.
Az Államtanács úgy ítélte meg, hogy ezek miatt a tettek miatt minden áldozatot egyéni kártérítés illet meg, továbbá szükség van a "kollektíven elszenvedett sérelmek és abban az állam felelősségének ünnepélyes elismerésére" is. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a II. világháború vége óta a francia állam számos olyan kártérítési és jelképes intézkedésről döntött, amelyeket úgy lehet tekinteni, mint valamennyi elszenvedett sérelemért nyújtott kártérítést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.