Ezer koponya között keresik Nápoly királyát
2009. február 23. 14:45 MTI
A calabriai Pizzo Calabróban elhatározták, hogy megkeresik Joachim Murat nápolyi királyi maradványait és méltó módon temetik el azokat.
Korábban
Joachim Murat 1767-ben született Labastide-Fortuniére francia városkában. A vendéglős szülők gyermeke csak rövid ideig folytatta elődei mesterségét és katonai pályára lépett. Karrierje meredeken ívelt felfelé, hamarosan Napóleon szárnysegédje lett, számos csatában harcolt az oldalán, ezért a császár 1808-ban kinevezte Nápoly királyának.
A magas rangot azonban nem sokáig élvezhette, az 1815-ben visszatért Bourbonok elől Franciaországba kellett menekülnie. De nem adta fel, hajón indult a város visszahódításáért. Egy vihar azonban eltérítette a hajót útjáról, Pizzo Calabróban partra kellett szállnia és itt már a Bourbon-csendőrség fogadta. 1815. október 13-án a 48 éves királyt agyonlőtték a helyi kastély udvarán. Az utókorra fennmaradt írás szerint holttestét egy silány fenyőkoporsóba tették és egy nagy tömegsírba vetették. A sír fölé emelték később a Szent György templomot.
A bonapartisták kései utódai most szeretnék őt onnan kiemelni: tervük sikerét két dolog garantálhatja. A fentebb említett írás ugyanis arra utal, hogy a koporsó fekete selyemmel volt kibélelve, ami láthatóvá vált, mert a rosszul záródó koporsó a sírba vetéskor kinyílt.
Murat megkeresésére már 1976-ban történtek kísérletek és egy akkor készült fotón egy törött koporsó látható, amelyből mintha sötét anyagfoszlány lógna ki. Ha a maradványok mégis benne maradtak, akkor a király könnyen azonosítható DNS-e alapján, amit össze tudnak hasonlítani Franciaországban már felkutatott utódaiéval. Ha viszont kiesett, akkor mintegy ezer koponya közül kell kiválasztani az övét. A tervek szerint Murat-nak mauzóleumot építenek Pizzóban, és mellé temetik feleségét, Caroline-t, aki Napóleon húga volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap