Eláztak a németalföldi aranykor festményei
2009. február 1. 17:03 MTI
Több tucatnyi értékes festményt ért károsodás a brüsszeli szépművészeti múzeumban annak következtében, hogy a raktárhelyiségben meghibásodott az elektromos nedvességérzékelő berendezés - jelentette a La Libre Belgique című brüsszeli napilap.
A részben a németalföldi festészet aranykorából (a 15-17. századból) származó képek azért kerültek a raktárba, mert a múzeumban több terem falait azbesztmentesítik. A műszaki hiba még novemberben következett be és a helyiség levegője hónapokig jóval párásabb volt a szükségesnél. Tetézte a bajt a Belgiumban szinte példátlanul hosszú ideje, hetek óta tartó hideg, fagyos idő is.
A szakértők eddig 160 festményt tanulmányoztak át több mint 800-ból, és tíz százalékuknál állapítottak meg káros elváltozást. A rongálódások egy része ráadásul csak később válik láthatóvá a lassú kémiai folyamatok miatt.
A raktárban tárolt festmények között a legnagyobb mesterek közé tartozók (Antoon Van Eyck, Hyeronymus Bosch, Hans Memling) művei is vannak Ezeket azonban a vizsgálatok szerint nem érte károsodás. A megrongálódott művek kevésbé ismert vagy névtelen festők alkotásai, de ettől függetlenül kivételes és igen nagy értékű remekeknek számítanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.