Fogaikat is használták a munkához a Leégett Város lakosai
2009. február 2. 12:10 MTI
Tartalék "kézként" használták fogaikat az úgynevezett Leégett Város lakosai - derült ki az Irán délkeleti részén lévő ötezer éves település feltárása során, amelyet immár tizenkettedik éve egy olasz-iráni régészeti expedíció végez.
A Leégett Város Zábol városától 57 kilométerre fekszik. A település, amelynek alapítását i.e. 3200-ra datálják, mintegy 150 hektáros területet foglalt el, s az urbanizáció hajnalának egyik legnagyobb városa volt. Háromszor égett porig, s háromszor épült újjá, míg i.e. 2100-ben végleg elhagyták lakói, ekkortól nevezik Leégett Városnak.
A decemberben kezdődött 12. ásatási szezonban az ősi nekropolisz feltárása során fedeztek fel az archeológusok 52 csontvázat, amelyek vizsgálatától a település egykori lakosainak várható élettartamáról, betegségeiről remélnek információt. "A fogak munka közbeni használata igen elterjedt volt a helyi mesteremberek körében" - nyilatkozta Farzad Foruzanfar antropológus, az expedíció vezetője. A városlakók a fogaikat szövés és kosárfonás közben alkalmazták, ahogy segítségükkel művészeti alkotásokat is létrehoztak.
A városlakók fogazatán ugyanis különféle alakú kopásokat fedeztek fel a régészek. Ezek súrlódás következtében keletkeztek, miközben a legyezőpálma előzőleg nyállal puhított rostjait húzták. Az antropológus szerint a fogakat más mesterségek művelői is használták munka közben, s az erre utaló jeleket mindkét nem képviselőinél felfedezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.