Részleges szabadság a karlócai békével
2009. január 25. 11:38 MTI
Háromszáztíz éve, 1699. január 26-án, délelőtt 11 óra 45 perckor kötötték meg a Közép- és Kelet-Európa hatalmi viszonyait újrarajzoló karlócai békét, amely véget vetett a másfél évszázados török uralomnak Magyarországon.
Korábban
A már hanyatló Oszmán Birodalom 1683-ban (1529 és 1532 után harmadszor) kísérelte meg Bécs elfoglalását, de megsemmisítő vereséget szenvedett. A következő évben Velence és Lengyelország XI. Ince pápa kezdeményezésére a Habsburgok létrehozták a Szent Ligát a török elleni harcra, a szövetséghez később csatlakozott Oroszország is.
A Liga seregei 1686-ban felszabadították Budát, 1688-ban két évre visszavették Nándorfehérvárt (Belgrádot), bevonultak Erdélybe. A döntő ütközetre 1697. szeptember 11-én Zentánál került sor, ahol a Savoyai Jenő vezette 60 ezres keresztény sereg szétzúzta a túlerőben lévő török hadat, amelynek élén maga II. Musztafa szultán állt. A csatatéren mintegy húszezer török holttest maradt (köztük a nagyvezíré), tízezren menekülés közben fulladtak a Tiszába, a császáriak alig 700 embert vesztettek.
A törökök ellenállását megtörte a vereség, s már 1698 elején béketárgyalások kezdődtek angol és holland közvetítéssel. A békében - Oroszországot kivéve, amely mindenáron utat akart nyitni magának a Fekete-tengerhez - a Liga hatalmai is érdekeltnek mutatkoztak. A Habsburg kincstárat alaposan megviselte a háború, Magyarország kivérzett, ráadásul küszöbön ált a spanyol örökösödési háború. A békekongresszust semleges területen, a porig rombolt Karlóca falu mellett, a Duna közelében rendezték meg, ahol valóságos sátorvárost építettek fel.
A Szent Liga egysége ekkorra már a múlté volt, a belső marakodások nyomán végül minden ország külön tárgyalt a Portával. Alapul a status quo fenntartását vették az "uti possidenti" elv alapján - azaz mindenki az általa elfoglalt területet tartotta meg. A megbeszélések viharos tempóban zajlottak, mivel a kemény tél miatt a diplomaták igencsak fáztak a sátrakban.
A bécsi udvar - súlyos területi engedmények árán - egész Magyarország területét megkapta, kivéve a Temesközt, s Erdély is a birodalom része lett. Thökölyt és lázadó társait a törökök nem adták ki, de a magyar határtól messze telepítették le őket. Velencéé lett Morea (a Peloponnészosz-félsziget) és az Adriai tengerpart, Lengyelországé Kamenyec és Podolszk, az oroszok megtarthatták Azov kikötőjét, az Oszmán Birodalom most először szilárd határok mögé szorult a Balkánon.
A felek huszonöt évre szóló fegyverszünetet kötöttek, megállapodtak a fogolycserében, a határ menti erődök lerombolásában, a szabad kereskedelemben. A latin és török nyelvű okmányokat 1699. január 26-án 11 óra 45 perckor írták alá, mert a csillagjósok szerint ekkor volt a legkedvezőbb a csillagok állása. Magyarország területének nagy része felszabadult ugyan a másfél évszázados török uralom alól, de állami szuverenitása nem nyert megfogalmazást és a török veszély sem múlt el teljesen. A sérelmek miatt is kezdődött 1703-ban a Rákóczi-szabadságharc, mert Karlócán "sine nobis de nobis" - azaz nélkülünk döntöttek rólunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.