Svéd múzeummal pereskedne Egyiptom
2009. január 21. 11:33
Egyiptom hivatalosan is benyújtotta annak a 212 műalkotásnak a listáját, amelyek visszaszolgáltatását kéri Svédországtól - jelentette be közleményben Záhi Havvász, a Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője. A műtárgyakat az 1920-as években vitték ki Egyiptomból.
Mint Egyiptom "legfőbb régésze" rámutat, a Legfelsőbb Régészeti Tanács jogi képviselője már kapcsolatba lépett az Östergötlendi megyei múzeummal. A műtárgyakat Záhi Havvász közleménye szerint illegálisan vitte ki Otto Smith svéd műgyűjtő, aki Szakkara és Luxor környékén végzett ásatásokat az 1920-as évek közepén, amikor Nyugaton igen nagy volt a kereslet az óegyiptomi kultúra tárgyi emlékei iránt.
Otto Smith hazatértekor magával vitte a műtárgyakat, 1959-ben bekövetkezett halála után pedig családja az Östergötlendi megyei múzeumban gondjaira bízta őket. Havvász szerint a múzeum az éttermében állította ki e műtárgyak némelyikét, amelyek károsodtak a nem megfelelő körülmények miatt. A Smith család szerződésszegéssel vádolja a múzeumot, s szintén azt szeretné, ha a tárgyak visszatérnének Egyiptomba.
Maria Jansen múzeumigazgató megerősítette, hogy Egyiptom vissza szeretné szerezni a kétszáznál több műtárgyat. Mint mondta, a stockholmi egyiptomi nagykövetség már kapcsolatba lépett a múzeummal, ám nem kívánta kommentálni az ügyet, míg nem érkezik meg a hivatalos megkeresés. Hozzátette, e műtárgyak ugyan aligha hasonlíthatók a British Múzeumban és a világ más nagy intézményeiben őrzött óegyiptomi régészeti emlékekkel, Otto Smith hagyatéka az Östergötlendi megyei múzeum legfontosabb gyűjteményének egyike.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Indokolatlanul bélyegezte árulónak a közvélemény Görgei Artúrt
- Zrínyi Miklós és Arany János is ódákat zengett Hunyadi János vitézségéről
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.