Előkerült Britannia eddig legnagyobb vaskori aranykincse
2009. január 19. 08:53 The Independent
Egy amatőr régésznek köszönhető Britannia legnagyobb vaskori éremlelete: az i.sz. 20 körül eltemetett kincs a szigetország keleti részén folytatott fémkeresőzés közben került elő.
A 824 érméből álló leletet, amely mai értéken egymillió fontot (310 millió forintot) érhet, egy amatőr régész a suffolki Wickham Markethez közeli mezőn fedezte fel. Az i.e. 40 és i.sz. 15 között készülhetett színarany érmék mindegyike öt grammot nyom. A kincset egy egyszerű agyagedényben temették el i.sz. 15-20 között.
A kincs minden bizonnyal egy adott személy vagy közösség tulajdonát képezhette, és egyfajta áldozati ajándékként talán fontos politikai válság, szárazság, vagy természeti katasztrófák miatt áshatták el. Mindezeket egyelőre sem igazolni, sem pedig cáfolni nem tudják. Az áldozati jelleget bizonyítja, hogy korábban már többször találtak hasonló leleteket. Az icénusok egyik vallási központjában, Snettishamben harminc kilónyi aranyat és ékszereket temettek el, hasonló területen és hasonló módon.
A felfedezés azért számít fontos eredménynek, mert területileg pontosan kijelöli az icénus és a szomszédos törzsek politikai, gazdasági és vallási befolyásának határát. Ott egyébként már a brit vaskor kezdete óta ismernek leleteket, a mostani felfedezés helyétől nem messze például két kiemelten fontos régészeti lelőhely is található. Utoljára 1849-ben találtak hasonló, mintegy 2000 darabos éremkincset Milton Keynes közelében. A terület ezért szinte azonnal szigorú megfigyelés alá került, és a British Múzeum támogatásával a Suffolk Megyei Tanács régészei máris a következő hónapok titkos ásatásait tervezik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.