Vizsgálat az örmény népirtás bocsánatkérése miatt
2009. január 11. 10:07
Az ankarai főügyész vizsgálatot indított amiatt az interneten közzétett nyilatkozattal kapcsolatban, amelyben török értelmiségiek egy csoportja bocsánatot kért az örményektől a közösségük körében végzett 1915-es anatóliai mészárlásokért.
Az Anadolu hírügynökség pénteki jelentése szerint előzőleg panaszok érkeztek a főügyészséghez magánszemélyektől, akik követelték, hogy büntessék meg a nyilatkozat szerzőit és aláíróit.
Török értelmiségiek decemberben tették közzé az interneten egy bocsánatkérő szöveget, amelyben nem minősítették népirtásnak a történteket. A népirtás szó használata az üggyel kapcsolatban bűncselekménynek számít Törökországban: a mai napig hivatalosan elutasítják, hogy a 1,5 millió örmény kiirtására szisztematikusan, állami utasításra került volna sor, és szerintük a legtöbben csak járványok miatt haltak meg, a hadsereg pedig csupán a szükséges karantént biztosította.
Ráadásul eszerint az örmények jóval több törököt öltek meg, és az oroszokkal együtt az ország szétszakítására törekedtek. A levél komoly haragot váltott ki az ultranacionalisták körében, akik azt árulásnak, és a török nemzet elleni támadásnak bélyegezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Még bűnözőknek is menedéket nyújtottak az ókori Róma katakombái
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.