Közös törikönyv normalizálja a német-lengyel kapcsolatokat
2008. december 6. 13:25 MTI
Az egykori történelmi sebekből épp azt a tanulságot kell levonni, hogy szükség van a kapcsolatok erősítésére - jelentette ki Berlin és Varsó viszonyára utalva a lengyel külügyminiszter. Radoslaw Sikorski a Der Tagesspiegel című liberális német napilap szombati számában megjelent interjújában hangsúlyozta, hogy Németország és Lengyelország viszonya rég nem volt olyan erős, mint most.
Korábban
Sikorski szerint a kétoldalú kapcsolatokra hosszú időn keresztül rányomta bélyegét a második világháborús múlt, a történelmi sebeket azonban épp az előrelépésre kell kihasználni - vélte a miniszter. Egyidejűleg hangoztatta: a jelenlegi lengyel kormány Európával kapcsolatos magatartását is az határozza meg, hogy a közös múlt esélyt jelent a jövőre. Európának szüksége van egy közös történelmi tudatra - fogalmazott a külügyminiszter, aki szerint mind a német-lengyel kapcsolatokban, mind az összeurópai viszonyokban elengedhetetlen az állandó párbeszéd egymás támadása és sértegetése helyett.
Berlini megítélés szerint két ország közötti kapcsolatok - "a kettős Kaczynski-időszak" után - gyors ütemben javultak a Donald Tusk vezette lengyel kormány tavaly év végi hivatalba lépése óta. Mind a két kormány vezetője, Tusk miniszterelnök és Angela Merkel kancellár, mind pedig a két külügyminiszter között több kétoldalú találkozóra került sor, s Sikorski - a diplomáciában meglehetősen szokatlan módon - a hét végén Potsdamban német kollégája, Frank-Walter Steinmeier "magánvendége."
A viszony normalizálását még inkább bizonyítja, hogy a két ország szakértői közös német-lengyel történelemkönyv tervében állapodtak meg, amelynek elkészülte és gimnáziumi próbája mindkét országban jövő tavaszra várható. Hasonló közös történelemkönyv egyébként már bevezetésre került a német és a francia középiskolákban.
A kapcsolatok normalizálását erősíti meg az is, hogy a német parlament épp Sikorski látogatásának előestéjén adta végleges áldását annak a berlini központnak a felállításához, amely második világháború végén és a háborút követően elüldözött, illetve kitelepített németeknek - s más európai elüldözötteknek - állít emléket. A német elüldözöttek szövetsége által javasolt, s később a német kormány által is felkarolt központ létrehozásának terve az elmúlt években jelentős feszültséghez vezetett elsősorban a német-lengyel, valamint a német-cseh kapcsolatokban.
A Tusk-kormány azonban feladta az ezzel kapcsolatos korábbi szembenállást, s ígéretet tett arra, hogy a német meghívásnak eleget téve lengyel történészek, illetve szakértők is részt vesznek a központban tervezett kiállítások és más megemlékezések szervezésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap