Huszonötezer éves időutazás Dombóváron
2008. október 12. 13:59 MTI
Az újkőkortól a török időkig ível a szombaton átadott Dombóvári Helytörténeti Múzeum régészeti kiállításának anyaga. A múzeumot az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs programjából újították meg.
A most elkészült Szepessy-terem, amely Szepessy László dombóvári születésű, az első világháborúban elhunyt költőről kapta a nevét, a város és környékének régészeti leleteit mutatja be. A Föld felett - föld alatt című új, állandó kiállítás az Illyés Gyula Gimnázium gyűjteményéből és az alsóhetényi, késő római kori erőd, illetve 2007-ben épült dombóvári áruház helyén végzett ásatás leleteiből ad keresztmetszetet.
Szabó Géza, a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum régésze szerint egy-egy darabot, például a lengyeli kultúrából származó, épen megmaradt festett edényt, vagy a dunai lovasisten meglepően jó állapotban előkerült, késő római ábrázolásait nagy múzeumok is megirigyelhetnék.
A régészek öt korszak települését és három temetőjét tárták fel; a korszakok mintegy huszonötezer évet ölelnek fel - mondta az ásatást irányító Szabó Géza. A legrégebbiek egy paleolit vadásztanya maradványai, de réz- és kora bronzkori, majd kelta, római, végül Árpád és török kori rétegek is napvilágra kerültek. A kiállítás javarészt a bronzkori emlékekből vonultat fel a többi közt csonttűket, szarvasagancsból készült faragott eszközöket és egy áldozógödör edénytöredékeit is. A tárlat érdekessége, hogy a gyerekek egy ásatásnál használt sírkeretben kipróbálhatják a régészek eszközeit, az alsóhetényi erődöt pedig maketten is megismerhetik.
Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere elmondta: az épület felújítására a 2007 nyarán létrehozott kistérségi Közkincs kerekasztal nyert el 6,2 millió forintos támogatást az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs Programjának pályázatán. A pénzből nem csak a Szepessy-termet alakították ki, hanem az egykori főszolgabírói ház elektromos hálózatát is felújították.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.