Régészeti múzeum nyílt a Gázai övezetben
2008. október 7. 07:54 MTI
Egy palesztin vállalkozó hozta létre a Gázai övezet egyetlen működő régészeti múzeumát, az al-Matafot.
Az 50-es éveiben járó Dzsaudat Kudari 22 évvel ezelőtt kezdte gyűjteni az ókori tárgyakat. A múzeumban kiállított 300 darabon kívül, helyszűke miatt otthonában őrzi mintegy ezret. Kovakő nyílhegyek, perzsa amforák, római hajóról származó ólomkemence, görög Afrodité-fej, i.e. 19. században készített, emberfejet ábrázoló dombormű tartoznak a legértékesebb tárgyai közé - írta az El País című spanyol napilap.
A 367 négyzetkilométernyi terület a régészet kimeríthetetlen kincsesbányája, fáraók, főniciaiak, rómaiak, bizánciak, perzsák, arabok hagyták ott nyomaikat. Gáza az ókor egyik legforgalmasabb pontja volt a Földközi-tenger keleti részén. Távol-Kelet és Európa kereskedelmi útvonalán terült el. Az építkezési vállalkozó Dzsudari szintén minden munkájánál talál valamilyen régi tárgyat. Gyűjteménye gyarapításában segítik a halászok, valamint a tengerparton játszó gyerekek is.
Kudari a múzeum fenntartását missziónak tekinti, meg akarja mutatni, hogy létezik egy másik, egy békés Gáza is azon a földön, amely 2500 éve szüntelen háborúk színhelye. És az al-Mataf valóban érdeklődést kelt. A megnyitása óta eltelt másfél hónap alatt 15 ezren nézték meg, köztük ötezer diák.
A múzeum a palesztin kormánytól és helyi hatóságoktól nem kap anyagi támogatást, ennek okát Kudari abban látja, hogy egyrészt jelenleg más prioritások vannak, másrészt Gáza még ébredt tudatára annak, hogy a régészeti örökséget meg kell őrizni. Évek során sok minden került ki ebből az övezetből, most már ez nem lehetséges.
A múzeum alakításában svájciak és a franciák segítenek, mivel a leletekhez csak arab feliratok vannak és a magyarázat is hiányos. A múzeumba a belépés ingyenes és teraszával, ahol kő ágyúgolyók és bizánci oszlopfők mellett hűsítőket szolgálnak fel, valóságos oázis a Sati menekülttábor közelében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Csődöt mondott a a római hadszervezet a hadrianopolisi csatatéren
- Két év ostrom után Bécsújhely mégis kénytelen volt megnyitni kapuit Mátyás király előtt
- Máig rejtély, hogy hova temették el Kazimierz Pułaskit, az az amerikai lovasság egyik atyját
- Kétségbeesett puccskísérlet sem tudott változtatni a japán császár álláspontján a II. világháborús kapitulációt illetően
- Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap