Hivatalos vizsgálat indulhat a spanyol polgárháborúban megöltek ügyében
2008. szeptember 23. 09:24 MTI
Egyházi és emberi jogi csoportok átadtak több mint 130 ezer nevet hétfőn egy spanyol bírónak azzal a céllal, hogy hivatalos vizsgálat induljon a polgárháborúban és a Franco-rendszer idején megölt vagy eltűnt személyek ügyében.
Korábban
Baltasar Garzón, az egyik leghíresebb spanyol bíró - aki annak idején Augusto Pinochet volt chilei diktátor ellen is nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki - néhány héttel ezelőtt felszólította az adatokkal rendelkező intézményeket, hogy szolgáltassanak információt az 1936-1939-es polgárháborúban és az 1939-től 1975-ig tartó Franco-diktatúra alatt megölt vagy eltűnt személyekről. Erre reagálva huszonkét egyházi és emberi jogi szervezet egy tucat dossziét adott át Garzónnak.
A bírónak arról kell határoznia, hogy van-e hatásköre, illetve elegendő bizonyítéka ahhoz, hogy vizsgálatot indítson a halálesetek körülményeinek felderítésére. Az eljárás eredményeként elképzelhető, hogy az áldozatok családjai akár kártérítést is kaphatnak.
A spanyol ügyészek ellenzik a vizsgálat megindítását arra hivatkozva, hogy az 1977-ben elfogadott amnesztiatörvény miatt nem lehet vádat emelni a Franco-rendszer egykori tagjai ellen. A kezdeményezés támogatói viszont azt hangsúlyozzák, hogy már régóta esedékes az egykori bűntettek körülményeinek kivizsgálása. A spanyol legfelsőbb bíróságnak nemcsak Chilében és Argentínában kellene szorgalmazni a katonai rezsimek rémtetteinek leleplezését, hanem Spanyolországban is.
"Az emberi jogokat minden lehetséges módon megsértették. (...) A bűntetteket még az 50-es években, a nürnbergi perek után is folytatták" - mondta Fernando Magon, a neveket átadó csoportok jogi képviselője.
Franco tábornok halála után az egymást követő kormányok igyekeztek megfeledkezni a múltról, és inkább Spanyolország demokratikus átmenetére koncentráltak. 2007 októberében aztán a spanyol parlament törvényt fogadott el a polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatainak rehabilitálásáról. A történelmi jelentőségű jogszabály hivatalosan elítélte Franco fasiszta rendszerét, és előírta, hogy az önkormányzatok biztosítsanak eszközöket a polgárháborús tömegsírok feltárásához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap