Bíró vizsgálja a spanyol polgárháború emberjogi visszaéléseit
2008. szeptember 4. 12:11
A spanyol Legfelső Bíróság egyik tagja meglepő küldetésre szánta el magát: vezetésével megkezdték a polgárháborús áldozatok teljes listájának elkészítését, amely akár ahhoz is vezethet, hogy a Franco diktatúrája alatt sérelmeket szenvedettek és családjaik végre anyagi kompenzációban részesülhetnek majd.
Korábban
Balthasar Garzon első lépésként arról rendelkezett, hogy a központi és helyi hatóságok ássanak elő minden információt a Franco fasiszta csapatai által megöltekről. Reményei szerint az áldozatok majdnem teljes listájának elkészítésével, illetve azok halálokának megállapításával lehetővé válhat annak megállapítása, hogy milyen emberjogi visszaélések történtek pontosan a háború során.
Bár a múltat 1975 óta hallgatólagosan nem bolygatják, az erre szakosodott szervezetek az elmúlt években az elhunytak családjainak növekvő követelésére egyre több tömegsírt tártak fel, és a szocialista kormányzat tavaly tető alá hozott törvénye a fasiszta rendszer szimbólumainak közterületekről történő eltávolítása mellett már a lehetséges kárpótlásról is rendelkezett.
A Garzon bíró vezette "igazságbizottság" felállítása most ennél is tovább megy, és gyakorlatilag lehetővé teszi majd a kompenzációs kérelmek benyújtását a kormányzathoz. Emilio Silva, a Szövetség a Történelmi Emlékezet Helyreállításáért (ARMH) elnöke szerint "ez egy valóra vált álom, hiszen az ország évekig nem volt képes beszélni erről, annak ellenére, hogy szinte mindenki érintett a dologban".
A bíró egyébként nem ismeretlen a spanyol közéletben: korábban a terrorizmussal, és háborús bűnösök ügyeivel foglalkozott. Ő vezette a Pinochet bűntetteit kivizsgáló testületet, vagy az argentin Ricardo Miguel Cavallo ügyével foglalkozó bizottságot is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap