Nők uralkodtak a Megégett városban
2008. augusztus 21. 11:14
Az iráni régészek legújabb vizsgálatai szerint 5000 évvel ezelőtt nők irányíthatták a még mindig sok titkot rejtő Megégett város gazdasági életét.
Korábban
A Megégett városnak nevezett 5000 éves település a Közel-kelet egyik legősibb kultúrájának romjait őrzi. A terület régészeti értékeit elsőként Stein Aurél magyar tudós fedezte fel, a területen komolyabb ásatásokat 1967-től kezdődően először olasz régészek végeztek, akiktől a most is ott dolgozó kutatók vették át a munkát 1974-ben. A titokzatos település százötven hektáros területéről számos lakóépület, műhely, kultikus építmény és sírhely került már elő.
Az első településnyomok i.e. 3200 körül keletkeztek, és a város i.e. 2100-2000 körül pusztult el végleg. Fennállása során háromszor égett le teljesen, történetében négy korszak vagy kultúra különböztethető meg. Mivel az utolsó, i.e. 2000 körüli tűzvész után nem építették újjá, a Megégett város néven ismert.
A kutatók szerint a női dominanciára utal a 2006 decemberében talált kátrány szemgolyó is, amelyet i.e. 2900-2800 között, a város fénykorában készíthettek. Az antropológiai vizsgálatok során kiderült, hogy a nő esetleg Arábiából érkezhetett a településre, ám halálának okait a mai napig nem sikerült megfejteni.
Arra azonban rávilágítottak a vizsgálatok, hogy a Megégett városban élők fogait nagyon erősen igénybe vették a különböző tevékenységek: a kosárfonáshoz, és más szakmákban is sokszor használták azokat. Ez ugyanis több volt mint egy hobbi, hiszen a különleges szakértelmet igénylő tevékenységből sokan éltek meg a településen. A város emellett különösen békés is lehetett, eddig egyetlen fegyvert sem találtak az ásatások során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap