Magyarországon is népszerű a tankturizmus
2008. augusztus 6. 08:05
Tanktúrára invitálja egy magyar vállalkozás a csapatépítő tréningek résztvevőit, mert "a csoportos harckocsivezetés összekovácsolja a közösséget".
Korábban
A tankturizmus - külföldi felvirágzása után - Magyarországon is megjelent. Van olyan típus, amelyet fél órára 70 ezer forintért lehet kibérelni, de akad olyan is, amelyikben egy félórás túráért százezer forintot kell fizetni.
Amint a cég képviselője elmondta, nagy az érdeklődés a harckocsibérlés iránt. Nyugdíjas Malév-pilóta ugyanúgy akad a leendő tanksofőrök között, mint Magyarországon tartózkodó külföldi, aki katonakorában nem ült még bele szovjet harci járműbe.
Olyan tankot vezetni, amelyben 8-10 ember is elfér, izgalom, kaland és egyben nagy felelősség is. Ugyanakkor egy 40 tonnás jármű vezetése korántsem olyan bonyolult, mint hinnénk, 5-10 perc alatt meg lehet tanulni az oktatótól.
A harckocsivezetés mellé komplett szolgáltatást nyújt a cég, a tereptől az egyéb programokig és a szállásig. Lehet vásárolni is tankot: a használt szovjet harckocsi árai 2-6 millió forint között mozognak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2012/nyár](/ih0Ax/label/.cut-640x400/617.jpg)
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban tegnap