Turistáktól védik Pompeji romjait
2008. augusztus 1. 11:08
A világ leglátogatottabb régészeti lelőhelyének, az UNESCO világöröksége részének felbecsülhetetlen értékű épületeit szinte szó szerint "felfalja" a turisták áradata.
Korábban
A látogatók özönéhez képest nagyon kevés a biztonsági ember, éppen ezért előfordul, hogy már restaurált épületeket zárva tartanak, miközben a burjánzó gaz irtására sincsen se ember, se pénz. Szinte nevetséges, hogy az egész területnek mindössze 12 karbantartója van.
Ezek után az sem meglepő, hogy az idegenforgalmi szolgáltatások is egyre alacsonyabb színvonalúak, nemcsak a vendéglátóipari infrastruktúrában, hanem azokon a területeken, amelyeknek közvetlenül a látogatás élményét kellene segíteniük: a kiadott térképek többsége nem érvényes, a több nyelvű idegenvezetéshez adott fejhallgatók nem működnek.
Pedig már az elmúlt időkben is bevezettek különböző korlátozásokat Pompeji megóvása érdekében: nem engedélyeznek például filmforgatásokat, és ma már elképzelhetetlen lenne egy olyan - igaz, közönség nélküli, filmre szánt, ám a hangerő miatt az ősi kövekre mégis káros - koncert, mint amelyet a Pink Floyd adott a város amfiteátrumában 1971 októberében.
Sandro Bondi kulturális miniszter a "rendkívüli állapot" irányítására külön miniszteri biztost nevezett ki Renato Profili személyében. Profili szerint mindenekelőtt el kell zavarni Pompeji környékéről mindazokat, akik a régészeti kincseknek csupán haszonélvezője, de semmit nem tesznek annak fenntartásáért. A prefektus 40 millió euróval (9,2 milliárd forint gazdálkodhat, ehhez jön még Campania tartomány 17 milliója (3,9 milliárd forint).
Profili eltökélt szándéka rendet tenni a lelőhely igazgatásában is. A személyzetet egyelőre nem kívánja bővíteni, ideiglenes megoldásként azt javasolja, hogy rotációs rendszerben nyissák meg a turisták előtt az egyes restaurált házakat. Azt azonban máris leszögezte, hogy nem kívánja Pompejit magáncégek kezébe adni - ezzel is hangsúlyozva, hogy állami, nemzeti ügyről van szó.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.