Képek Brigetio római kori pincéiről
2008. augusztus 14. 13:17
Első ízben kerültek elő álló falak a Komárom/Szőny területén, az ókori Brigetio lakóházainak feltárása során - közölte Borhy László egyetemi tanár.
Korábban
Pannónia provincia i.sz. 1. századi meghódítását követően építették a Duna partján az első, fa-föld konstrukciójú római katonai tábort, amelyben egy segédcsapat állomásozott. Ezt váltotta fel a Brigetióba helyezett légió legkésőbb a 2. sz. elején épített, kettős árokkal körülvett tábora. Akárcsak mindenütt másutt a Római Birodalomban, Brigetio táborát is körülvette egy városi jellegű település, a hadsereget kiszolgáló kézművesek és iparosok, valamint a katonák - sokáig törvényesen el nem ismert - családtagjai által lakott úgynevezett canabae legionis. Római kori városi lakóház udvara
"Nagyon sok lelet tanúskodik a brigetiói fazekasságról, ez főleg a katonai tábor területére koncentrálódott. Foglalkoztak fémmegmunkálással, fegyverkészítéssel, a városban működtek pékségek, az üvegművességgel" - mondta Borhy László Brigetiónak 15-20-ezres lakossága lehetett: a katonaság létszáma 6-10 ezer főre tehető, a polgárvárosban pedig 5-6 ezren, de legfeljebb tízezren élhettek, de nem lehet pontosan tudni, hogy mikor kapott a település városi jogokat. Ez feltehetőleg Severus Septimus uralkodása alatt, a 2. század végén - a 3. század elején történhetett.
Római kori épület falának alapozása |
Római kori pince falai, ablaknyílással |
Tengeri lovat (hippocampus) ábrázoló, zománcos díszítésű ruhakapcsoló tű (ún. fibula) |
Borostyánlevél alakú bronz övveret |
Septimius Severus feleségének, Iulia Domanának az ezüst érme (hátlap) |
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.