Terrorista titkokról beszélt a Sakál
2008. július 1. 09:16
Ilich Ramirez Sanchez, azaz Carlos szerint meg lehetett volna menteni 1978-ban a Vörös Brigádok által elrabolt Aldo Moro életét.
Korábban
Carlos 1979-ben |
Carlos már korábban is beszélt erről a kapcsolatfelvételről, ezúttal azonban neveket is említett. Ezek szerint 1978. május 8-án este egy repülőgép érkezett Bejrút nemzetközi repülőterére, amelynek fedélzetén Stefano Giavannone ezredes találkozott a Palesztinai Felszabadítási Front képviselőivel.
A tervet azonban az hiúsította meg, hogy az egyik palesztin illetékes Bejrútban kiszivárogtatta a tárgyalások hírét, mire a SISMI vezetői azonnal leállíttatták az egyezkedést. Moro holttestét másnap délelőtt találták meg Rómában egy Renault 4-es csomagtartójában. Ramirez Sanchez azt is tudni véli, hogy azokban az években a Vörös Brigádok fontolóra vette Gianni Agnellinek, a FIAT elnökének, valamint az olasz legfelsőbb bíróság egyik tagjának elrablását is. Korábbi források arról szóltak, hogy a célpont Leopoldo Pirelli, az autógumi-mágnás volt, ezt azonban Carlos cáfolta.
A hírhedt terrorista az interjúban arról is beszélt, hogy a bolognai pályaudvaron 1980. augusztus 2-án elkövetett, 85 halálos áldozatot követelő pokolgépes merénylet nem a Vörös Brigádok műve volt, még csak nem is az olasz szélsőjobboldalé, hanem az amerikai és izraeli titkosszolgálaté, amelyet a NATO, valamint az olasz katonai hírszerzés félkatonai háttérszervezete, a Gladio (Kard) közreműködésével hajtottak végre, hogy aztán a palesztinokat tegyék érte felelőssé. A 28 évvel ezelőtti vérfürdő körülményei ugyanúgy a mai napig nem tisztázottak, mint a Moro-gyilkosság valódi háttere.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap