Elkapkodták a Lech Walesa múltjáról szóló könyvet
2008. június 24. 18:10
Órák alatt elfogyott a lengyel könyvesboltokból az a dokumentumkötet, amely állítólag bizonyítékokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy Walesa a lengyel belbiztonsági szolgálat külső informátora volt.
Korábban
Az ügynökaktákat őrző Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) két történésze által jegyzett könyv első kiadása hétfőn jelent meg négyezer példányban. Az IPN varsói épülete előtt már kora reggel óta hosszan álltak sorban az érdeklődők, akik délre megvásárolták az intézetben árusított 600 példányt. Délutánra a varsói könyvesboltokból is eltűnt az összes kötet, a kiadó július végére ígér utánnyomást.
Az IPN elnöke, Janusz Kurtyka május közepén jelentette be: a megjelenő dokumentumkötet bizonyítékokat tartalmaz majd arra vonatkozóan, hogy a Nobel-békedíjas Walesa a 70-es években "Bolek" fedőnéven az SB külső informátora volt.
Az anyag összeállítói, Slawomir Cenckiewicz és Piotr Gontarczyk történészek szerint Walesát a titkosszolgálat 1970-ben, a tengermelléki munkásfelkelés véres leverése után szervezte be. 1976-ban, amikor már a földalatti ellenzékben dolgozott, Walesa állítólag véget vetett az együttműködésnek, az SB azonban alkalmanként ezt követően is igénybe vette szolgálatait.
Walesa botrányosnak minősítette a megjelenés előtt álló anyagot, amely szerinte meghamisított iratokon és ismeretlen eredetű feljelentéseken alapul. Jelezte, hogy bírósághoz fordul jogorvoslatért.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.