A repülés hőskora Gábor Dénes noteszében
2008. június 5. 10:28
Korabeli műszaki újdonságokat ábrázoló rajzokat tartalmaz Gábor Dénes (1900-1979) gyermekkori vázlatfüzete, amelyet a tudós egy távoli rokona adományoz az MTA Könyvtárának.
Korábban
"Reménykedünk, hogy ha a kis vázlatfüzeten túl esetleg valamit még találnak otthon, a ládafiában, gondolnak az Akadémiára" - mondta a főigazgató-helyettes, hozzátéve, hogy az MTA könyvtári állományában van ugyan olyan munka, amely a hologramhoz kapcsolódik, de az nem Gábor Dénes hagyatékából származik. Téglási Ágnes tájékoztatása szerint a tenyérnyi vázlatfüzetet Gábor Dénes nyolcévesen kapta, s nem lehet tudni, hogy hány éves koráig használta.
A vázlatfüzetben mintegy negyven, főként repülőket, hajókat és harci gépeket ábrázoló rajz található. Az egyik rajz a tömeget ábrázolja, amely ovációval fogadja a földet érő repülőgépet, bár mint Téglási Ágnes megjegyezte, nem valószínű, hogy Gábor Dénes a Wright-fivéreket ábrázolta volna. "Döbbenetes, hogy ily fiatal korban nyomon követte a kor technikai újdonságait, a repülés hőskorát, s a szenzációs találmányokat ilyen aprólékosan, mérnöki pontossággal megörökítette" - mondta.
Mint rámutatott, a vázlatfüzetet nem lehet függetleníteni Gábor Dénes személyétől "Az ilyen talentum valamilyen formában már nyolcévesen is megmutatkozik, legalábbis ezt sugallja a vázlatfüzet" - hangsúlyozta Téglási Ágnes.
Gábor Dénes Nobel-díjas magyar-angol elektromérnök a holográfia gondolatát 1947-ben fogalmazta meg, bár az ötlet 17 éves korától foglalkoztatta. A holográfiai módszer felfedezéséért és kifejlesztéséért, s a számtalan alkalmazási lehetőséget magában foglaló háromdimenziós, lencse nélküli fényképezésért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Amikor a díjat átvette, a stockholmi kiállításon háromdimenziós önarcképet mutatott be.
Gábor Dénes a lézerhologramokkal kapcsolatban hozzájárult a szövegtárolás, a betű- és alakzat-felismerés, s az asszociatív információtárolás fejlesztéséhez. Maradandót alkotott a plazmafizika, a hírközlés- és információelmélet terén, a fizika és kibernetika összefüggéseinek vizsgálata során. Nevéhez még számos jelentős találmány fűződik, így a Wilson-kamra, amely méri a részecskék sebességét, holográfiai mikroszkóp, az univerzális analóg számítógép, a lapos, színes tv-képcsövek kifejlesztésének úttörője volt. Gábor Dénes száznál több szabadalmat jegyzett.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.