A szovjet hadsereg felügyelte a csehszlovák atomfegyvereket
2008. május 22. 09:00
Csehszlovákia területén 1969 óta voltak szovjet atomfegyverek, maga a csehszlovák hadsereg azonban ezekkel sohasem rendelkezett - állítja Miroslav Vacek, volt csehszlovák védelmi miniszter.
Korábban
"Ezen a területen erőegyensúly volt a Kelet és a Nyugat között. Az amerikaiak már 1959 óta atomfegyvereket tároltak az akkori Nyugat-Németország területén" - jegyezte meg a tábornok. Csehországban évek óta éles viták folynak arról, hogy voltak-e az ország területén atomfegyverek vagy sem, illetve rendelkezett-e velük a csehszlovák hadsereg.
A katonapolitikusok és szakértők többsége is úgy véli, hogy az 1968 óta Csehszlovákia területén állomásozó szovjet katonaság valóban rendelkezett nukleáris rakétákkal, de a csehszlovák hadseregnek ilyen fegyvere nem volt. Az 1989-es rendszerváltás után a szovjet hadsereg elhagyta Csehszlovákiát, s magával vitte a dokumentációt is. A cseh hadsereg ma a nukleáris rakétákra vonatkozóan semmiféle dokumentumokkal, bizonyítékokkal nem rendelkezik.
Bohuslav Chnoupek egykori csehszlovák külügyminiszter emlékirataiban szintén azt írja, hogy a szovjetek rendelkeztek Csehszlovákia területén atomfegyverekkel. Konkrét és pontos információi erről azonban állítólag neki sem voltak. A feltételezések szerint Moszkva a peresztrojka idején a nyolcvanas évek végén vonta vissza az addig Dél-Morvaországban állomásozó rakétaegységét Csehszlovákiából. Ivan Broz, Chnoupek miniszter korábbi tanácsadója szerint Csehországban három helyen - Práslavice, Stará Voda és Zeleny Kríz - voltak a szovjeteknek rakétakilövő bázisaik.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.