Atombombát is bevetettek volna Kína ellen
2008. május 6. 12:30
Az amerikai légierő idősebb tisztjei a Tajvani-szoros lezárására válaszul 10-15 kilotonnás nukleáris fegyvereket is bevetettek volna 1958-ban a kommunista Kína ellen.
Korábban
1958 augusztusának közepén, amikor a Tajvani-szoros kínai blokádjának válsága egyre komolyabbra fordult, egy kabinetülésen a Légierő ezredese, Nathan F. Twining, akkori egyesített vezérkari főnök felvetette, hogy az amerikai repülők 10-15 kilotonnás bombákat dobhatnának a szoros partján található kínai városokra.
Az elnök azonban nem volt hajlandó elfogadni az érvelést, miszerint "a nukleáris fegyverek olyan hagyományosak, mint más robbanóanyagok". A katonák először vitatták az elutasítást, mert szerintük igazi erőt csak azzal demonstrálhatnak, ha első lépésként a leghatásosabb fegyvert vetik be. William Burr, a George Washington Egyetem Nemzetbiztonsági Levéltárának vezetője szerint az elnök döntése arra késztette a légierő vezetését, hogy nukleáris támadás helyett komolyabban vegyék a helyzetet, és hagyományos fegyverekkel próbáljanak fellépni.
Augusztus 23-án aztán a kínaiak több tízezer ágyúlövést adtak le két kisebb, tajvani kézben lévő szigetre. Az amerikai elnök ekkor csapásmérés helyett Quemoy megsegítését és ellátását, illetve légi csapásmérő egységek készenlétbe helyezését és a tajvani légvédelem megsegítését rendelte el.
A történészek szerint fontos, máig tartó precedens született, hiszen a hadseregnek nem sikerült meggyőzni a civil hatóságokat, hogy a konfliktusokat egyszerűbb és gyorsabb lenne atomfegyverrel rendezni. Ma is hasonló vita zajlik a Pentagonban, amelynek során azt vizsgálják, hogy az amerikai nukleáris stratégiai fegyverprogramban mennyire érdemes és szükséges az új fegyvergenerációk fejlesztése, és karbantartása.
A Légierő nem kommentálta a dokumentumot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap