Középkori zsinagógát keresnek Budán
2008. május 6. 16:00
Ássuk ki a Mátyás-kori nagyzsinagógát! fordult felhívással a civil kezdeményezésként alakult Társaság a Középkori Eltemetett Zsinagóga Feltámasztásáért.
Korábban
Vizi E. Szilveszter ismertetése szerint a Táncsics Mihály utcában található zsinagóga, amely öt méter mélyen található, kétszer nagyobb, mint a világhírű prágai. `Óriási turisztikai vonzereje lenne` - emelte ki az MTA elnöke. `Négy méter magasságig teljes épségben fennmaradt. Néhányan összeálltunk, hogy megmentsük a zsidóság e hihetetlenül becses emlékét, amely ugyanakkor emlékeztet Mátyás korára, a reneszánszra` - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter. Tájékoztatása szerint a munkálatok - egy askenázi múzeum létrehozásával együtt - mintegy félmilliárd forintba kerülnének.
Mint Vizi E. Szilveszter kifejtette, a Magyar Tudományos Akadémia támogatja a kezdeményezést, s a szükséges források egy részét a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében benyújtott pályázattal szeretné biztosítani. A Társaság a Középkori Eltemetett Zsinagóga Feltámasztásáért közleménye szerint a Zolnay László régész és Scheiber Sándor által 1964-ben feltárt, dokumentált nagyzsinagóga a Táncsics Mihály utca 23. számú ház Babits Mihály sétány felőli előkertje alatt van betemetve.
Az 1461-ben épült kéthajós, középen három oszlopos, csúcsíves boltozatokkal lefedett, gazdagon tagozott nagyméretű késő gótikus csarnok külmérete 26,26 x 10,73 méter. Építői feltehetőleg a királyi udvari építőműhely mesterei voltak. A zsinagóga ebben a formában 1526-ig működött, amikor a győztes török szultán Buda teljes zsidó lakosságát Törökországba szállíttatta. Az 1530. évi ostrom idején az elhagyott épület boltozatai beomlottak, és a visszatérő zsidók csak 1541-ben tudták ismét használhatóvá tenni. Mivel a törökkori Budán nem voltak megfelelő mesteremberek boltozatok készítésére, fagerendás födémmel fedték le a teret.
Buda 1686-os visszafoglalásakor az ostromló katonák a zsinagógát felgyújtották, és az összeomló épület maga alá temette mindazokat, akik a templomba menekültek. Az ostrom után beköltöző új lakosok azután az épület romjait teljesen betemették.
1964-ben véletlenül fedezték fel a maradványokat. Kiderült, hogy a templom középkori padlószintje 4,40 méterrel van lejjebb a jelenlegi terepnél, felette egyáltalán nincs épület, így falai átlagosan 4 méter magasságig megmaradtak a gazdag tagozású középoszlopokkal együtt. A megkezdett ásatásokat és a zsinagóga helyreállítását azonban pénzügyi és politikai okokból akkor nem lehetett folytatni, így mindent vissza kellett temetni, a kiemelt faragott kő- és egyéb leletanyagot múzeumi raktárakba kellett szállítani.
`Ma a Reneszánsz Év okán ezt a rendkívüli történelmi, kegyeleti és művészeti értékű műemléket fel kell tárni, és helyre kell állítani` - hangsúlyozza a Társaság a Középkori Eltemetett Zsinagóga Feltámasztásáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap