Elültették a Sisi-pálma utódját
2008. április 29. 17:00
Névadója nem királyi fenség ugyan, de elég sokat lubickolt Ausztriában. Bécsben, a schönbrunni pálmaházban ünnepélyes külsőségek között ültették el a héten a Mirna-pálmát.
Korábban
Ez a nem akármilyen fa lép örökébe a 170 évvel ezelőtt Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné tiszteletére ültetett pálmafának, amelyet februárban kivágtak, mert 25 méter magasra nőtt és már veszélyeztette a pálmaház üvegtetejét.
Az ünnepségen Josef Pröll környezetvédelmi és mezőgazdasági miniszter emlékezetett rá, hogy Sisi nem Ausztriában (hanem Bajorországban) született, akárcsak a horvát származású Jukic, aki egész sor arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett Ausztriának úszóversenyeken.
Az ötvenéves és egytonna súlyú Mirna-pálmát, amely az eredeti Sisi-pálma egyik levágott hajtásából nőtt ki, az acélból és üvegből épített schönbrunni pálmaház középső csarnokában helyezték el, ahol legkevesebb ötven évig maradhat, amíg azután éppen úgy ki nem vágják, mint az anyanövényt.
A kivágott 170 éves kínai legyezőpálma öt darabját az interneten elárverezték és a befolyt 560 eurót utánpótlásképzésére fordítják. A maradványokat egy cégnek adták tovább, amely emléktárgyként árusítja a feldarabolt Sisi-pálmát.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap